Vaknyugat

Kedden este visszatértek a Való Világ lakói a velencei kiruccanásból, így újra teljes a létszám. Hogy miért Való Világ? Azért, mert úgy érzem, hogy itt mindenki valamilyen szerepet játszik. Az egyetlen probléma az, hogy rohadtúl nem tudom, hogy ki mutatja valós és ki a hamis énjét.

Szerdán nem igazán voltam formában. Ezt a többiek is észrevettek, így inkább kimaradtam a szokásos össznépi beszélgetős, főzős és tévézős estéből. Jobbnak láttam, ha bevonulok a szobámba.
Az utóbbi időben egyre furcsábban érzem magam. Érzek valamit. Régebben mindig röhögtem azokon az embereken, akik azt állították, hogy érzik előre, hogy valami történni fog. Nos, most valami hasonló motoszkál bennem is. Egészen pontosan az a vihar előtti csend érzésem van. Na mindegy.

Szóval elég korán elköszöntem a többiektől és elvonultam a szobámba. Körülbelül egy óra elteltével Alessia kopogott az ajtómon, és tényleg úgy csinált, mintha valóban érdekelné, hogy mi van velem. Látta rajtam, hogy valami nem stimmel.
Behívtam a szobámba, majd leültünk az ágyamra. Elkezdtünk beszélgetni az élet kibaszott nagy dolgairól, bár akármennyire érdeklődőnek tűnt, igyekeztem nem felfedni a önmagam.
Olyan embereket sem engedek közel magamhoz, akiket már elég régen ismerek. Miért pont őt avatnám be a dolgaimba? Alig négy hónapja ismerem. Ráadásul én magam sem tudom, hogy mi van. Vagy csak félek leírni és beismerni magamnak? All the same.
Próbáltam úgy alakítani a beszélgetést, hogy az aranyközépúton járva mondjak is valamit, meg nem is.
Később annyira egymásra hangolódtunk, hogy szinte az egész éjszakát átdumáltuk néhány sör társaságában. Olyan általa "titkoknak" nevezett dolgokat osztott meg velem, aminek nem tudom, hogy örüljek-e vagy sem.
Kellemes meglepetésként ért ez a spontán "pizsiparty", ugyanis Mattian kívül még most sem tudom hová tenni a többieket. Mutatnak valamit magukból, de abban szinte biztos vagyok, hogy ezek csak szerepek.

A meglepetések sorozata másnap reggel tovább folytatódott, ugyanis Alessia újra megjelent a szobámban azzal a szándékkal, hogy nézzünk meg együtt valamilyen filmet. Nem láttam akadályát a dolognak, így belementem. Hosszas keresgélés után a lehető legjobb társaságromboló, de a mégis fantasztikus Melancholia című filmre esett a választásunk. Tudtam, hogy ez nagy falat lesz neki, így próbáltam felkészíteni arra, amire számíthat. Ez nem egy Másnaposok 2 vagy micsoda.

Filmnézés közben többször úgy éreztem magam, mint az első randin, amikor a szülők leléptek otthonról és kettesben tudtunk az ágyból "filmet nézni." Néha már zavarba ejtően közel feküdtünk egymáshoz.
Kicsivel több mint két óra tömény melankólia után kijelentette, hogy ez a film neki nagyon bejött és hogy legközelebb is csinálhatnánk ilyen filmezős délutánokat, estéket.
Majd meglátjuk. Kicsit gyorsan menetelsz béjbe. Mi ez a rapid haverkodás?

Ma szembesültem azzal a ténnyel, hogy két hét múlva indul a gépem Magyarországra. Rohan az idő. Lehet, hogy lassan el kéne kezdenem megtervezni az otthon töltött időm minden percét, ugyanis kilenc nap nem mondható sok időnek. Annyit már biztosan tudok, hogy az otthon töltött időmet két részre szeretném bontani. Az első részét Szabolcsország fővárosában Nyíregyházán, a jó öreg szülővárosomban szeretném eltölteni, a második részét pedig Budapesten, ahová az elmúlt években elég sok dolog kötött és köt a mai napig.

Igazából nem tudom eldönteni, hogy örülök-e a hazautazásnak, vagy sem. Annyit biztosan tudok, hogy kezdem eléggé zaklatottan érezni magam. Valamitől félek, de nem tudom szavakba önteni az okát. Mennék is, meg nem is. Miért van ez? Miért ilyen kibaszott bonyolult minden? Talán csak annak látszik? Nem tudom. Azzal viszont tökéletesen tisztában vagyok, hogy amit érzek, az inkább feszültség, mint boldogság.

***

Miután kellően lehúztam magam, Té beállított néhány sörkülönlegességgel. A Gonzo Imerial Porter különösen szíven ütött, mivel Gonzo, Hunter S Thompson alias az újságírás doktora az egyik kedvenc íróm, újságíróm. Kicsit utánaolvastam ennek a sörnek, ugyanis én képtelen vagyok leírni azt az ízvilágot, ami ezt a 9.2%-os imperial sört jellemzi.

Benne alkohol, kávészagúvá pörkölt maláta és sok aszalt erdei gyümölcs. Sűrű, ivás közben selymesen felhabzó kortyok. Íze még a várthoz képest is komplexen brutális, egyszerre üt benne a porteres/stoutos száraz fanyarság, a mindezt meglepő hatékonysággal oldó, torokszorító erejű komló, valamint a határozott jelenlétű, izmos szeszhányad. Ezek összjátékából sorban jelentkeznek a kormos-tőzeges, nyomokban savanyúan gyümölcsös, valahol mélyen mégis édes ízjegyek, olyan élvezetes érzékszervi orgiát inspirálva. - Köszönet a nagy Komlókutató blog részletes ismertetőjéért, ugyanis én ezt képtelen lettem volna így leírni.

A másik két különlegesség Punk IPA és 5 A.M. Saint névre hallgatott. A Punk IPA nagy testvérével a 9%-os Hardcore IPA-vel már találkoztam, így annyira nem ért váratlanul az ízvilág. Miközben ezeket a fantasztikusan finom söröket kortyolgattam, arra kellett rájönnöm, hogy a Heineken és a többi exklúzív sörnek kikiáltott nedű elmehet a picsába. Itt kezdődik az igazi nagybetűs SÖR.

Néhány napja kicsit csendesebb a ház a megszokottnál, ugyanis Alessia és Abu kiruccantak Velencébe, így csak hárman maradtunk. Sarah, Mattia és Én.
Szegény Ale. Szerintem ő maga sem tudta, hogy mire vállalkozik. Annyi jó van a dologban, hogy tiszta a konyha és a nappali. Abuval együtt a mocska is elutazott. Nem rohad a kaja a gázon, nem bűzlik a hűtő és persze kevesebb az egy főre jutó sexuális zaklatások száma is.

Tegnap este befutott Sarah barátja Franciaországból, így összerántottunk egy kisebb házibulit, ahol sikerült mindenkinek tisztességesen elhajlania. Sarah ha sokat iszik, megbolondul. Igen, ez a helyes kifejezés. Levetkőzi a gátlásait, mint ahogyan azt tette Vincent búcsúbuliján is. Így történt ez most is, és a kis szöszinek sikerült néhány olyan félreérthető kijelentést tennie velem kapcsolatban, amivel kedvesét láthatóan féltékennyé tette. A poén az egészben, hogy szerintem lövése sem volt arról, hogy miket beszél.
Nekem igazából nincs is miért mentegetőznöm, mivel nem történt semmi. Egyszerűen csak túl sok történetet mesélt, aminek csak mi ketten voltunk a szereplői. Így visszahallani tényleg zavarba ejtő kicsit.
Visszagondolva az elmúlt hetekre, tényleg sok időt töltöttünk együtt. Ettől függetlenül nekem nincs és nem is volt semmilyen hátsó szándékom vele kapcsolatban. Meg amúgy is. Már közöltem vele, hogy nem csípem a szőkéket és ha akarnék is valakit magam mellé, az nem Ő lenne.

Nos, ezt követően Jurij átváltott csendes üzemmódra és érezhetően befeszült. Igazából megértem Őt, mivel akármit beleképzelhet a dolgokba. Egy hónapban csak egyszer teszi tiszteletét a Copeland roadon, és akkor is csupán néhány napra. Azt sem mondhatja hogy ismer, ugyanis csak kétszer találkoztunk. Mindehhez párosul még egy idióta szeleburdi hülye picsa is, aki felzavarja a állóvizet. Arra is gondoltam, hogy teljesen tisztában volt azzal amit mond, és szándékosan tette amit tett. Nincs két hete, hogy csalódottan öntötte ki nekem a szívét, hogy megcsalta "az a szemét". Így ez tökéletes alkalom volt arra, hogy engem felhasználva picit visszavágjon Jurijnak és csöppet megrezegtesse a lécet.

***

Ha már a drámánál járunk, akkor van itt még valami. Szerintem tökéletesen kimeríti a szó fogalmát az az eset, ami ezen az éjszaka történt sörbeszerző utamon.
Miután beszereztem a nedüt, szapora léptekkel igyekeztem hazafelé a már megszokott útvonalamon. Egy buszmegállóhoz érve furcsa nyöszörgésre és sűrűn ismételgetett - Do you want more? - Do you want more? kérdő mondatokra lettem figyelmes. A hang irányába szegeztem a tekintetem, ahol nem mindennapi látvány fogadott. Egy fekete srác feküdt a földön mozdulatlanúl, rajta pedig egy "futball huligán" kinézetű arc, aki vadúl csépelte a fejét. Egyből kiszúrtam, hogy nem egyedül "dolgozik", hanem közvetlen mellette két másik bizalomgerjesztő figura figyelget serényen, hogy a fenyítés zökkenőmentesen pöröghessen. Nem tudtam, hogy mi a helyes. Az, ha hirtelen irányt váltok, vagy az, ha szépen elhaladok mellettük. Mire ezek a kérdések átszaladtak a fejemen, nem igazán volt választásom, ugyanis akkor már melléjük értem. Az egyik csak rám nézett, majd a telefonja után nyúlt. Fasza. Gondoltam. Akkor itt az idő, hogy még szaporábbra vegyem a lépteimet egészen a nappali kellős közepéig.
Nem igazán szeretek késő éjszaka az utcán kóborolni, de ez az eset most még jobban rávilágított arra a tényre, hogy teljesen mindegy, hogy hol sétálsz. A hömpölygő szar úgyis utolér, ha annak utol kell érnie.

Ha már így belejöttem, akkor itt van még egy érdekesség London bebaszott ribanc csőcselékei közül.

Nagyon sokáig (szégyellem leírni) utáltam a magyar költőket, beleértve az írókat is. Akkoriban úgy gondoltam, hogy szinte az összes mű háborodott elmére utal és egyik író sem százas. Néhány éve viszont rátaláltam arra a költőre, íróra és szerkesztőre, akinek a munkásságával és műveivel a mai napig nem tudok betelni. Ő Pilinszky János.

Igazából nem tudom leírni, hogy mi az ami megfogott a műveiben, csupán csak azt tudom, hogy iszonyatosan erős érzelmeket vált ki bennem verseinek olvasása. A legkedvesebbek számomra az Egyenes labirintus és a Terek című költeménye. Talán véletlen, talán nem, de én ma szembesültem azzal a ténnyel, hogy egy napon születtem ezzel a költővel. Kicsit furcsán is érzem magam, hiszen nagyon sokáig hidegen hagyott ez a téma, bár lehet, hogy csak én dramatizálom túl.
Úgy érzem, hogy ezt a néhány sort megérdemli a blogomban a Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, ún. „újholdas” nemzedékének tagja, az Újhold (folyóirat) társszerkesztője, a Vigília, az Élet, az Ezüstkor s az Új Ember lapoknak munkatársa és nem utolsó sorban a huszadik század egyik legjelentősebb Kossuth-díjas magyar költője.

Számomra már csak hab a tortán, hogy Pilinszky mellett Yonderboi is a kedvenceim közé tartozik, aki elkészítette az Egyenes labirintus és a Terek verses hangjátékát melyben maga, Pilinszky olvassa fel versét.

Egyenes labirintus

Milyen lesz az a visszaröpülés,
amiről csak hasonlatok beszélnek,
olyanfélék, hogy oltár, szentély,
kézfogás, visszatérés, ölelés,
fűben, fák alatt megterített asztal,
hol nincs első és nincs utolsó vendég,
végül is milyen lesz, milyen lesz
e nyitott szárnyú emelkedő zuhanás,
visszahullás a fókusz lángoló
közös fészkébe? - nem tudom,
és mégis, hogyha valamit tudok,
hát ezt tudom, e forró folyosót,
e nyílegyenes labirintust, melyben
mind tömöttebb és mind tömöttebb
és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk.

A napokban arra kértek, hogy töltsek ki egy 95 kérdésből álló tesztet. A kérdőív alapján megtudhatjuk, hogy a 16 személyiségcsoport közül melyikbe tartozunk. Én egy ENFP vagyok.
Miután megtudtuk az eredményt, egy terjedelmes személyiség elemzést is kapunk. Kicsit furcsa volt saját magam analizálását olvasni, mivel jelenleg én magam sem vagyok tisztában önmagammal. Nem mondom, hogy nem ismertem magamra néhány helyen, de egy-két állítással nem igazán értek egyet. 

ENFP - "Bajnokok" [ Idealisták ]

Én már a "bajnokok" megnevezéssel sem nagyon értek egyet. Lehet, hogy régebben ezt a kategóriát képviseltem, de egy ideje úgy érzem, hogy elvesztem. Kibaszottúl nem vagyok bajnok.

Elég ritka "faj" vagyok szerencsére. Ha ez az empatikus embertípus dominálna a földön, nem tudom hogy hol lennénk.

Jung-i funkció preferenciák sorrendje:

• Domináns: (Ne) Extravertált Intuíció
• Kiegészítő: (Fi) Introvertált Érzés
• Harmadlagos: (Te) Extravertált Gondolkodás
• Alárendelt: (Si) Introvertált Érzékelés

Elemzés
Lelkes és élénk a fantáziája. Az életet lehetőségek sorának tartja. Könnyen átlátja az összefüggéseket, ezért önbizalommal cselekszik. Szüksége van mások támogatására, ám ezt ő is megadja a környezetének. Jó nyelvérzékére támaszkodik, és sikeresen improvizál.

A fantáziám valóban élénk, az összefüggéseket hamar átlátom, viszont úgy érzem, hogy nem cselekszek kellő önbizalommal. Hogy miért? Azért, mert nem látok lehetőségeket a jelenlegi életemben.

Az ENFP-k mind az ötletek mind az emberek felé nyitottak, továbbá mindenkit és mindent egy gyakran bizarr kozmikus egész részeként látnak. Segíteni vágynak (legalábbis a saját definíciójuk szerint), és arra, hogy szeressék és csodálják őket, egyéni és emberbaráti szinten is. Elviekben érdeklik őket az új ötletek, de végül a többségüket elvetik ilyen vagy olyan okból.

Társadalmi és személyes kapcsolatok:
Az ENFP-ket nagy adag bolondos báj jellemzi, mellyel rendhagyóságuk ellenére a nehéz embereknél is behízelgik magukat. Társaságkedvelők, viccesek, és valóban szeretik az embereket. Társként szívélyesek, szeretetteljesek (sok a közszemlére tett érzelem) és zavarbaejtően spontánok. Ennek ellenére van úgy hogy, a figyelmük csak rövid ideig koncentrálódik egy-egy kapcsolatra; az ENFP-ket könnyen kíváncsivá teszik és megzavarják az új barátok és ismerősök, és a régebbi kapcsolataikat hosszú időre elfelejtik. Kevésbé érett ENFP-k úgy érezhetik, hogy állandóan a figyelem középpontjában kell lenniük, hogy biztosak legyenek abban, hogy mindenki csodálatos és elragadó személyiségnek tartja őket. Az ENFP-knek a kozmikus szemléletükhöz kapcsolódóan erős, néha szokatlan meggyőződéseik vannak különböző dolgokról. Általában a társas készségüket és kapcsolataikat használják fel, hogy szelíden meggyőzzenek másokat a szemléletük helyességéről; ez néha oda vezet, hogy elhanyagolják a legközelebbi és legkedvesebb embereiket, míg körberöpdösve megpróbálják megváltani a világot.

Nos, itt több baromságot is megcáfolnék. "Ennek ellenére van úgy hogy, a figyelmük csak rövid ideig koncentrálódik egy-egy kapcsolatra; az ENFP-ket könnyen kíváncsivá teszik és megzavarják az új barátok és ismerősök, és a régebbi kapcsolataikat hosszú időre elfelejtik. Kevésbé érett ENFP-k úgy érezhetik, hogy állandóan a figyelem középpontjában kell lenniük, hogy biztosak legyenek abban, hogy mindenki csodálatos és elragadó személyiségnek tartja őket." Ez egy óriási bullshit. Nem szokásom hanyagolni az emberi, baráti kapcsolatokat, továbbá rühellek a figyelem középpontjában lenni. Igazából leszarom, hogy ki mit gondol rólam, nem vagyok cirkuszi bohóc.

Munkakörnyezet:
Az ENFP-k kellemesek, lezserek, és általában vidám dolog velük dolgozni. Jó ötleteik vannak, nagy segítséget jelentenek a brainstormingos megbeszéléseknél. A feladat végigvitele ennek ellenére általában problémás: gyorsan elkezdenek unatkozni, különösen, ha egy újabb, érdekesebb projekt jön szembe. Szeretnek halogatni is, mind a határidők betartásakor, mind a rájuk osztott kisebb, érdektelen feladat elvégzésekor. Az  ENFP-k akkor a leghasznosabbak, ha egy-két J-vel együtt dolgoznak, akik behozzák a lemaradást. Az ENFP-k gyűlölik a bürokráciát, elviekben és gyakorlatilag is: mindig lesz egypár hangsúlyos keresztesháborújuk a bürokrácia valamely része ellen.

Ez valóban így van. Először képtelen vagyok észrevenni a lehetőséget abban a bizonyos új projektben és ezeket többnyire baromságnak is tartom. Később újra átgondolom az elképzelést, majd elkezdem a brainstormingot saját magammal.
Az az állítás pedig teljesen kizárt, hogy lezserségem miatt mással végeztetem el a feladatom. Szeretem a stresszhelyzetet, mivel akkor gyorsabban és jobban dolgozok.

Az ENFP-k barátságos emberek. A legtöbbjük igazán jó társaság. Az ENFP-k a leglágyabb szívű emberek között vannak. Az ENFP-knek megvan a “hülyeség kapcsolójuk”. Tudnak intellektuálisak, komolyak és üzletszerűek lenni egy ideig, de ha lehetőségük van rá, átállítják a kapcsolót, és átváltoznak neveletlen gyerekké, az uszoda veszedelmévé, csiklandozóvá például. Amikor ebbe a módba vannak kapcsolva, akár részegnek is tűnhetnek. Egy tanulmány azt írja, hogy az ENFP-k túl vannak reprezentálva a pszichodrámában. Legtöbbjüknek természetes tehetsége van a szerepjátszáshoz és színészethez. Az ENFP-k szeretnek vicces történeteket mesélni, különösen a barátaikról. Ez a hajlam lehet az oka, hogy vonzódnak az újságíráshoz.

Itt egyetlen dolog szúrt szemet. Nem szokásom kibeszélni a barátaimat, pedig szakmámat tekintve, (hangsúlyozom) valóban újságíróként végeztem, dolgoztam is ebben a munkakörben, de nem tartom magam vérbeli újságírónak. Véleményem szerint ha életünk végéig gyakoroljuk a szakmát, akkor sem leszünk nagybetűs újságírók. Ez olyan mint a gitározás. Sohasem leszel profi gitáros. Mindig lesz jobb nálad.

Az ENFP-k globális tanulók. Bőven elég az ENFP számára ha elég közel jut a megoldáshoz– ez idegesítheti a precízebb gondolkodó típusokat, különösen az olyan esetekben, mint a zongoragyakorlás. (“három negyedhang vagy négy … mi a különbség?”)  Meglepő módon némely ENFP-k képesek elsajátítani olyan pontosságot követelő tárgyakat is, mint a matematika.

Helytálló, hogy én a tudást másképpen definiálom, de a matekhoz hülye vagyok.

Az ENFP-k számára az élet a barátokról szól, még inkább, mint a többi NF számára. Ők tartják fenn a kapcsolatot, és néha áldozatává válnak a kevésbé törődő embereknek. Az ENFP-ket a mások társasága tölti fel energiával. Néhányuknak igazi nehézséget okoz az egyedüllét, különösen, ha az rendszeressé válik.
Az ENFP-ket néha meg tudja lepni a másodlagos érző funkciójuk. Mélyen érzett értékeiken alapuló hirtelen döntéseik kiszámíthatatlan következményekkel járhatnak. Több ENFP mondott fel az állásából ilyen pillanatokban.

Nagyon sokszor megkaptam a pofámba, hogy nekem a barátok mindennél fontosabbak. Az tény, hogy fontosak, de mindig igyekeztem egy egészséges egyensúlyt fenntartani. Az pedig, hogy mások társasága tölt fel energiával, ez egyenesen marhaság. Ha rossz hangulatban találnak, társaságukkal nem feltöltenek, hanem inkább felbasznak, amit persze nem mutatok ki. Igyekszek túl lenni a párbeszéden vagy a találkozón, aztán viszlát. Hogy miért nem mutatom ki? Nem akarok mást megbántani és a konfliktusokat sem szeretem.
Az egyedüllétet pedig imádom, mivel akkor át tudom gondolni a dolgaimat. Nem kell "szerepet" játszanom,  magammal szemben teljesen őszinte lehetek. Nagyon kevesen ismerik a valódi énem.

Stresszes helyzetben:

• Túlhajszolja magát, túl sok mindennek kötelezi el magát – túlhajszoltnak és túl sok minden iránt elkötelezettnek érzi magát.
• Érzelmileg érzékennyé válik, azt hiszi, senki sem értékeli őt, és senki nem törődik vele
• Újra és újra próbálja összeilleszteni az egymással ellentétes részeket harmonikus egészbe
• Bűntudata van, amiért nem tett meg többet
• Távoli és színes fantáziákba menekül, mint amelyek megoldások jelen problémákra

Miután szétanalizálta a fejem ez az teszt, a sok okosság után néhány valós és kitalált "híres" személyiséget is felsorol, akik szintén ENFP emberadagok.

Lev Nyikolajevics Tolsztoj, Joseph Haydn, Charles Dickens, Thomas Paine, Oliver Stone, Robert Downey Jr., Meg Ryan, Sandra Bullock.
Anakin Skywalker, Lara Antipova, Dr. Doug Ross.
Beszarás, komolyan mondom.

A bejegyzés a blogomban szigorúan helykitöltő szándékkal jelent meg!

UPDATE

Hihetetlen, hogy még mindig itt járok... Lehet, hogy valami elcseszett csajos magazin szerkesztői pozíciójára kéne beadnom az önéletrajzom. Viszont ha már elkezdtem "önmagam felfedezését", akkor be is fejezem.  Bloody hell.

A "Bajnokok" (ENFP) olyan emberek, akikben könnyen megbíznak mások, ezért kiemelkedően dolgoznak közvetítőként, tanácsadóként, riporterként vagy tanári szerepekben. Bármilyen feladatot jól ellátnak, ahol kapcsolatokat kell kezdeményezni. Lehetnek újságírók, rovatvezetők, reklámszövegírók, reklámügynökök. A művészetek területén is megtalálhatóak mint karakterszínészek, karikaturisták, művészeti oktatók. Ha egy Bajnok esetleg étteremvezetőként szeretne dolgozni, akkor valamilyen különleges ügyfélkörnek tervezett egyedi helyszínen lesz leginkább elemében. Ne lepődjünk meg azon sem, ha feltalálónak válik be legjobban egy Bajnok. Jellemzően ez a típus váltogatja leggyakrabban a foglalkozásait, mert az élet minél legélénkebb megtapasztalása hajtja őket. Charles szerint: "Már sokféle állásom volt, és ha már nincs semmi lehetőség az újszerű alkotásra, keresek valami mást. Az életem tele kell legyen újdonságokkal, szenvedéllyel és örömmel."

Ajánlott foglalkozások:
előadóművész, színész, dalszövegíró, zenész, rendező, rádió műsorvezető / dj,  költő, újságíró, divatiparban, énekes, producer, író, pincér, képregény szerzője, televízióban munkatárs, táncos, festő, lemezbolt tulajdonosa, modell, szabadúszó művész, tanár (képzőművészet, dráma, zene), jelmeztervező, koreográfus, alkotó művész.

Nem ajánlott foglalkozások:
adatokat elemző, tudós, kutató, pénzügyi tanácsadó, üzleti elemző, irodavezető, matematikus, bankár, irodai dolgozó, informatikus, hálózati mérnök, stratéga.

Magánélet:

Erősségei egy kapcsolatban:

• Jól kommunikál
• Természeténél fogva kedves melegszívű
• Szórakoztató vele lenni: humoros, energikus, drámai és optimista
• Érzékeny mások érzéseire
• Lojális és elkötelezett
• A legjobbat hozza ki mindenkiből

Gyengeségei egy kapcsolatban:

• Hajlamos megfojtani a másikat érzelmeivel
• Lelkesedése nem mindig realisztikus
• Nem érdekli őt a minden napi dolgok, mint a számlák kifizetése, takarítás
• Még sokáig benne marad egy kapcsolatban annak ellenére, hogy már nem működik
• Hihetetlenül rosszul viseli a konfliktust és a kritikát
• Nem veszi figyelembe a saját szükségleteit
• Mivel állandóan a tökéletes kapcsolatot keresi, gyakran váltogathatja partnereit
• Könnyen elunja magát
• Nem tud másokat megbüntetni vagy leszidni

Mint szerelmi partner:
Az ENFP melegszívű, megfontolt, szenvedélyes partner, aki hajlandó bármit megtenni, hogy a kapcsolata jól működjön. Lelkes, idealista, nagyon rugalmas és arra koncentrál, hogy a másik jól érezze magát. Ezek a tulajdonságok miatt kifejezetten a pozitív személyes kapcsolatokat keresi és képes a kapcsolatában kreatív és szórakoztató maradni. Az ENFP nagyon komolyan veszi az elköteleződést, és általában lojális és hűséges a partneréhez.Néhány problémát jelentő terület a kapcsolatokban azonban az ENFP számára is adódik: az első probléma, hogy az ENFP képtelen kilépni a már rosszul működő kapcsolatból. Hajlamos önmagát okolni és azt hinni, hogy a kapcsolat sikeressége csak rajta múlik. Mivel perfekcionista, nem szereti beismerni a vereséget, így olyan kapcsolathoz is ragaszkodik, amiből már rég ki kellett volna lépnie. Ha szakít is, tényleg azt hiszi, hogy az ő hibájából ment tönkre a kapcsolat és hogy valami biztos lehetett volna még tenni, hogy megmentse a szerelmet.A másik oldalon, sok ENFP-nek az okoz nehézséget, hogy koncentrálni tudjon és véghez vinni valamit, amibe bele fogott. Így egyes ENFP-nek épp az jelenthet nehézséget, hogy monogám, hosszú kapcsolatban benne maradjon. Ha olyan partnerrel kerül össze, aki nem értékeli lelkesedését és idealizmusát, az ENFP hamar elunja magát. Egy unatkozó ENFP hamar boldogtalan lesz és kilép a kapcsolatból.Mivel a kapcsolatok központi szerepet töltenek be az ENFJ életében, nagyon belemerül szerelmi kapcsolatába is. Hajlamos folyamatosan faggatni partnerét, hogy érzi magát, mit csinál, mit érez stb. Ez megterhelő lehet a másik számára.Az ENFP problémás terület egy kapcsolatban, hogy nagyon nem szereti a konfliktusokat. Inkább a szőnyeg alá söpri a problémákat, akkor is, ha a partner meg akarná beszélni. Könnyen beadja a derekát, csak hogy véget vessen a kényes helyzeteknek. Fel kell ismernie az ENFP-nek, hogy nincs vége a világnak, ha veszekszik partnerével, ha valamiben nem értenek egyet.Az ENFP-nek szüksége van a folytonos pozitív megerősítésre, hajlamos kicsikarni bókokat. Szereti hallani a partnerétől, hogy az mennyire szereti, értékeli és ő is szívesen viszonozza a hasonló bókokat. Kreatív és energetikus szeretete kimutatásában. Személyes kielégülését abban leli, ha látja hogy a partnere boldog.

Szexualitás:
Kreatív, maximalista, játékos és szenvedélyes a szexben. Gazdag fantáziavilága kreatív és szórakoztató szeretővé teszi, akinek általában mindig van egy új kipróbálásra szánt ötlete. Hisz abban, hogy a szexualitás egy módja a szerelem kifejezésének, hogy mennyire szereti a másikat.

Funkcionális elemzés

Extravertált intuíció (Ne):
A fizikai világ, mind a föld, mind a világegyetem az elsődleges információforrás az ENFP számára. Ahelyett, hogy úgy érzékelné a dolgokat, ahogyan léteznek, a domináns intuíció azokra a dolgokra érzékeny, amik lehetnének. Ezek az extravertált intuitívok nagyon értenek a mintákhoz és kapcsolódásokhoz. Természetes érzékük van a kapcsolatokhoz, különösen az emberek és az élő dolgok között lévőkhöz. Az intuíciójuk erősen támaszkodik az érző funkcióra az értelmezésben és összpontosításban. Legjobb mintázatai visszatükrözik az emberek érdekes pontjait, és előhívják a viselkedés, beszéd és kifejezésmód karikatúráit.

Introvertált érzés (Fi):
A segédfunkciót betöltő érzést többször értik bele a kommunikációba szavak nélkül, minthogy azt nyíltan kifejeznék. Amikor kifejezik, romantikus és tiszta légköre van, mely oda nem illőnek látszik ebben a hibákkal teli, tökéletlen világban. Saját védelmében az érző ítélkezés gyakran és fürgén enged utat a humornak. Azok az ENFP-k, akik túl gyakran nyilatkoztatják ki az érzéseiket, elriaszthatják a természetes módon magukhoz vonzott baráthadak egy részét.

Extravertált gondolkodás (Te):
Az extravertált gondolkodás, mely személytelen következtetésekre jut, a harmadlagos pozíciót foglalja el. Alkalmanként használva, az ENFP-k sok hasznot húzhatnak ebből a képességből. Mivel a gondolkodásuk kevésbé érett, és hiányzik belőle a magasabb rendű funkciók kifinomultsága, nem alkalmas arra, hogy az előtérben használják. Mint a többi FP típusnál is látható, az az ENFP, aki nem ügyel a gondolkodása korlátaira, a legbiztosabb félreértésben találhatja magát.

Introvertált érzékelés (Si):
Az érzékelés, az ENFP legkevésbé megfigyelhető funkciója, a belső világban tanyázik, ahol a valóság szimbólumokra és ikonokra redukálódik, melyek a külső valóság lényegét tükrözik. Az örökké jelen lévő intuíció hatására az ENFP érzékeinek felfogóképességét veszélyezteti az olyan hipotetikus adatokkal történő felcserélés, melyek konzisztensek a mintáival és előképeivel. Ha védik és táplálják, az introvertált érzékelés a szilárd dolgokról ad információt. Az ENFP-k csak ilyen erős lehorgonyzással vannak a legjobban felkészülve, hogy elinduljanak az elképzelendő ezer és ezer lehetséges és érdekes dolog felé. Talán az introvertált érzés és a gyermeki introvertált érzékelés a felelős azért, hogy az ENFP csöndesen tolódik a szülők, tekintélyes személyek és barátok kívánságai felé. Vagy talán a tétovázó intuíció elsősége és a másodlagos Fi és a harmadlagos Te bizonytalanságának a kombinációja, ami ezeket a lelkeket ráveszi, hogy feladják még az életüket befolyásoló döntéseket is. Bármi is legyen a dinamika e mögött, az ENFP-ket nagyon erősen befolyásolja a barátai véleménye.

Picit azért ijesztő, hogy egy jelentéktelennek tűnő teszt kitöltése után itt vagyok betűkbe öntve körülbelül 17-18 ezer karakterben. Akár azt is mondhatnám, hogy egy ember személyisége csupán négy-öt A/4-es teleírt lap és slussz.
Több hasonló bejegyzést nem tervezek, ez volt az első és utolsó.

Lehet, hogy hasznos javaslat volt.

A napokban belefutottam egy weboldalba, aminek a lényege, hogy emberek olyan dolgokat oszthatnak meg egymással, amire már nincs szükségük. Legyen az elektronikai kütyü, bútor, vagy bármilyen más használati eszköz, az többnyire megtalálható a freecycle oldalán. A lényeg a környezettudatos életmód. Inkább továbbadják, mint hogy kidobják és a szeméttelepen rohadjon legalább húsz évig.
Első látásra kicsit meghökkentő volt az oldal szolgáltatása, ugyanis nehéz volt elhinni, hogy teljesen ingyen tehetünk szert működőképes és jó állapotban lévő tárgyakra.

Regisztráció után úgy gondoltuk, hogy ki kéne próbálni, ugyanis Mattia már régen akart egy televíziót a szobájába a lehető legolcsóbban. Gondoltuk, ha ezek a cuccok itt tényleg ingyen vannak, akkor ettől jobb ajánlat nem létezik.
Rá is kerestünk a lehetőségekre, és láss csodát, kapásból találtunk hármat. E-mailben megkerestük mind a három hirdetőt, melyek közül az egyik szinte azonnal reagált. Néhány levélváltás után lefixáltuk a címet és az időpontot, másnap reggel pedig már úton is voltunk Chingfordba.
A buszon is tanakodtunk, ugyanis még akkor sem akartuk elhinni, hogy ingyen elhozhatunk egy működőképes televíziót. Úgy voltunk vele, ha mégis fizetni kell, akkor megköszönjük a lehetőséget és lelépünk.

10:30-ra, a megbeszélt időpontra meg is érkeztünk a Gordon roadra, ahol Rebeca már a ház előtt várt minket. A bemutatkozás és a szokásos jópofizós körök után kezünkbe nyomta a tv-t, majd közölte, hogy rohan, ugyanis a gyermekeit viszi valamilyen foglalkozásra és már így is késésben van.
Miután bezáródott az ajtó, egymásra néztünk Mattiával és a következő párbeszéd zajlott le kettőnk között.
- Bazdmeg. Ez tényleg ingyen van. Mondta Mattia. - Ja bazdmeg. Az is lehet, hogy nem is működik és csak hazacipelünk valami kacatot. Feleltem.
Gyorsan fogtunk egy buszt és izgatottan siettünk haza, hogy végre fény derüljön arra a bizonyos apró betűs részre, amit sosem olvasunk el. Ez túl szép hogy igaz legyen.

Közel fél óra utazás után be is üzemeltük a potya készüléket és meglepve tapasztaltuk, hogy tökéletesen működik, csupán csak adás nincs.
Abban a szobában ahová szántuk, nincs kábel bevezetve, ezért itt volt az ideje, hogy bemutassak egy jó kis "magyar szabadalmat". Néhány vezeték és egy kis alufólia segítségéve olyan antennát kreáltam, amivel öt csatornát kristálytisztán lehet nézni. Hihetetlen, hogy mindezt teljesen ingyen hoztuk össze.

Ezek után azon gondolkoztam, hogy vajon Magyarország mikor nő fel ehhez a feladathoz? Nincs átverés, nincs semmilyen regisztrációs díj, csupán csak írsz egy mailt, időpontot egyeztetsz és elmész a cuccért. Ezek az emberek így tesznek valamit a környezetükért.
Igaz, hogy találtam ezen az oldalon három magyar groupot is, ami Budapesthez, Székesfehérvárhoz és Pomázhoz köthető, de igazából fogalmam sincs, hogy ott mennyire működik ez a közösség.
Következő körben biciklit és kanapét próbálunk beszerezni. Éljen az újrahasznosítás, fuck ya!

Amióta megkaptuk a lebaszást Abutól, azóta megfogadtuk, hogy nem nyúlunk egyetlen edényhez sem, amiben az ő kajája díszeleg.
A legutolsó főztje körülbelül kilenc napig rohadt különböző helyeken és pozíciókban. Először azt hittük, hogy valami új mikroorganizmust akar kitenyészteni eme különleges étel erjesztésével, de aztán rájöttünk, hogy csak egyszerűen kibaszottúl igénytelen a gyerek.

A fotó valamikor az ötödik napban készült és már jól látható, hogy megjelentek az első picike penészlakók. Első ránézésre elég jól érzik magukat ebben a fantasztikusan igénytelen környezetben. Tökéletes hely a szaporodásra. Bánom, hogy nem készítettem fotót a kilencedik napban. Mattiával már azt vártuk, hogy mikor mászik ki valami új szerves élőlény az edényből.

Először nem tudtuk mire vélni, hogy Abu miért pont a kilencedik napon távolította el a toxikus ételt a konyhából, de szerencsére hamar megvilágosodtunk. Tegnap este újra főzésbe fogott, s ezért szüksége volt az edényekre.

Fogadást kötöttünk Mattiával, hogy ez az adag vajon mennyi ideig fog a konyhában rohadni. Mattia hét napot tippelt, én tízet.

Szomorúak voltunk.
Ez nem az a film volt, amiről álmodtunk.
Nem az a teljes film volt,
amit közülünk mindenki hord magában.
A film, amit meg akartunk volna csinálni
bizonyára titkosabban;
amit meg akartunk volna élni.

Ez nem az a film volt, amiről álmodtunk.
Mikor ébredsz már fel végre?
A mozi nem az életről szól, ami elmúlik;
az emberek nem azt akarják látni.
Ugyan...

Hétfő este Mattia úgy gondolta, hogy összedob valami olasz specialitást vacsorára. Az elkészítéshez arra az edényre lett volna szükség, amiben *Abu levese díszelgett a gázon közel 48 órája. Úgy gondoltuk, hogyha a fazék tartalmát áttöltjük egy kisebb edénybe, akkor máris használatra kész az egyetlen nagy lábas.

A specialitásnak a nevét szinte egyből elfelejtettem, ugyanis valami olasz vega reformkonyhás cucc volt, mivel a srác nem eszik húst. Ettől függetlenül nagyon finom volt, de most ennek a bejegyzésnek nem ez a lényege.

Már régen elfelejtettük a kaját is, amikor éjfél után nem sokkal *Abu hazaért. Ahogy meglátta a levesét egy másik edényben, teljesen kiborult. Egyszerűen nem fért a fejébe, hogy hogyan nyúlhattunk ahhoz a kajához, ami már lassan 48 órája állt az egyetlen főzésre alkalmas edényben a gáz tetején.
Én ugyan felajánlottam neki, hogy visszatöltöm az edénybe ha szeretné, ugyanis már befejeztük a vacsorát és az edény is tiszta. Erre még jobban megsértődött, és hisztériás rohammal elvonult a szobájába. Azóta hozzánk sem szól. Szörnyű.

*Abu: az indiai lakótársunk, aki nem a higiéniáról és a takarításról híres. Előfordulási hely: London és környéke. Foglalkozás: diák és tradícionális indiai táncos. Sexuális beállítottság: Buzi. Név származása és múltja: Copeland road, Walthamstow, London. Nagyjából két hónapja hívjuk Abunak a The Simpsons után szabadon.

A 2011-es év vége és a 2012-es év eleje nem várt meglepetést hozott. Hamarabb is meg akartam emlékezni egy bejegyzéssel erről a lehetetlen helyzetről, de igazából most vált komollyá a szituáció. Nem igazán akarom ezt az állapotot körbeírni, ezért bele is csapok a közepébe.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, akit közel nyolc éve ismertem meg. Akkoriban sokat beszélgettünk erről-arról, majd hirtelen megszakadt a kapcsolat. Hogy miért? Azért mert megismertem az unokatestvérét, aki történetesen az én legutolsó ex barátnőm.

Nos, ez a lány 2011 utolsó hetében felbukkant a semmiből és újra elkezdtünk beszélgetni teljesen általános dolgokról. Elmondása szerint nem olyan régen derült ki számára, hogy én és az unokatestvére már hónapok óta nem vagyunk együtt. Miután nyugtáztam az információ hitelességét, nem szarozott sokáig, egyből rátért a lényegre.

Ha még mindig nem lenne világos a szicsuésön, akkor leírom. Az ex csajom unokatestvére kefélni akar velem, ahogy hazamegyek. Jogosan merül fel a kérdés. Ha nem fekszek le vele, akkor én leszek a világ legnagyobb lúzere? Lehet. Mondjuk ez egy kicsit sem érdekel, igazából nagy ívben leszarom, hogy ki mit gondol.

Vizsgáljuk meg a másik lehetőséget is. Mi van akkor, ha lefekszek vele? Akkor elkönyvelhetem, hogy kettő, jah nem. Három kivételével megdugtam a család összes női tagját. Ha ez kiderülne, amit szinte biztosra veszek, akkor több mint valószínű, hogy én lennék a világ legnagyobb szararca. Vagy ahogy mondani szokás, ez lenne a "családban marad" kategória? Fuckin hell.

Az utóbbi időben sikerült megint elhanyagolnom az írást. A Mariannál tartott szombati "együnk és igyunk meg mindent ami megmaradt szilveszterről" party után valahogy nyúlcipőt húztak a napok. Úgy pörögnek, mint eddig talán még soha. Lehet, hogy a normális munkabeosztás és a napi néhány óra lakótársi maszek angolóra teszi.

2012 első hétvégéjén Mariann meginvitált engem és még néhány ismerőst a stúdiójába, hogy pusztítsunk el mindent, ami megmaradt szilveszterről egy csendes beszélgetés közben. Kicsit gondolkodóba estem, mivel aznap estére már megígértem Mattiának, hogy vele tartok egy dub buliba a Shoreditch station mellé, ugyanis az egyik kedvencünk, Aba Shanti fogja pakolgatni a lemezeket egy teljesen free buliban.
Nagyon vonzott a londoni éjszaka. Mikor közöltem a többiekkel, hogy nem valószínű, hogy megjelenek a pusztítsunk el mindent buliban, persze hogy megkaptam, hogy szívesebben megyek a külföldi haverjaimmal bulizni, mint hogy találkozzak a magyar barátaimmal.

Részben volt benne igazság. A szilveszteri pózerkedés és arcoskodás után, valahogy jobban vágytam olyan társaságba, ahol nincs helye a képmutatásnak. Ha ez parasztság tőlem, akkor sajnálom, bunkó paraszt vagyok.

Mattia idő közben végre becsajozott, és boldogan újságolta, hogy a csaj is jön a partiba. Örültem neki, ugyanis hasonló cipőben jár a srác mint én. A lányról azt kell tudni, hogy bolgár származású, szőke hajú, csinos és nagyon kedves. Többet nem nagyon tudok róla írni, ugyanis csak fényképen láttam, Matt pedig nem nagyon mesélt róla többet. Ennek az információnak a tudatában végül a magyar társaság mellett "döntöttem", mivel nem szívesen tartok gyertyát egy rügyező kapcsolat éjszakáján, ami ráadásul egy dub buliban esedékes.
Ezért úgy döntöttem, hogy irány Seven Sisters. Így mindenki jól jár. Mattia nyugodtan csajozhat, és az ismerősök sem mondhatják, hogy paraszt vagyok.

Este nyolc óra környékén érkeztem meg a Lawrence roadra, és persze hogy megint elkéstem. A welcome ital után előkerültek a szilveszterről megmaradt virslik néhány sör társaságában, majd az este hátralévő része csendes iszogatással, virslizéssel és beszélgetéssel telt. A lágy háttérzenét Russ, Mariann barátja szolgáltatta. Nyugi volt.

Az utóbbi napokban sok blogot olvasgattam, mivel kíváncsi voltam, hogy ki hogyan töltötte a szilvesztert és milyen reményeket ad az új év. A legtöbb helyen a 2012-es év első bejegyzése szinte kivétel nélkül valamilyen ígérettel vagy fogadalomtétellel kezdődött. Miért? Kérdezem én. Az ember új év nélkül is képes megszabadulni a rossz szokásaitól, és ugyanúgy változtathat életmódján az év bármelyik napján, ha igazán akarja. Én ezért nem fogadok meg semmit. Meg amúgy is. A sok okos látó meg kuruzsló szerint 2012. december 21-én világvége. Jah, és a maják is megjósolták.
Akkor meg mi a faszt aggódjak? Ezek szerint akkor már csak egy szűk évig cigizhetek, ihatok, zabálhatom a gyorséttermek elcseszett burgereit, vagy tespedhetek egy autóban a csúcsforgalom kellős közepén a szmoggal agyonszennyezett levegőben a klímát csutkán járatva biciklivel a csomagtartóban, és talán még tüntetésre is lesz időm.
Nos, így látlak Én téged kedves új év.

Fuck 2011 - 2011.12.31. 15:57 by lost_blogger: Az intenzív kezelést megkezdtem. Ma reggelre meglepve állapítottam meg, hogy javult a helyzet. Remélem, hogy a terápia némi alkohol hozzáadásával még hatásosabb lesz.

Azt kell hogy mondjam, elég hatásos volt a kezelés. Az esti órákra szinte teljesen elmúlt minden fájdalmam és lejjebb ment a duzzanat is. Mára már simán tudom használni mindkét szemem. Je. 

A szilveszteri buli a hivatalos kiírás szerint este hat órától startolt. Persze, hogy képtelen voltam időben odaérni, ami részben az elcseszett ratyi lakótársam számlájára írható. Táncolgat énekelget vígan a zuhany alatt, amikor világosan meg lett neki mondva, hogy igyekezzen, mert más is szeretne ma tusolni. Mattia azt javasolta, hogy próbáljuk meg kiűzni a fürdőből egy kevés fokhagymával. Ha a vámpíroknál és más egyéb kártevőknél működik, akkor lehet, hogy itt is segítene. Komolyan elgondolkoztam az ötleten.

Az 80's New Years Eve Party tőlem fél óra buszózásra, Seves Sistersben került megrendezésre Mariann fotóstúdiójában, ami egyben a lakásaként is funkcionált. Warehouse épület, óriási terek, fantasztikus elrendezés. Amikor megérkeztem, csak akkor jöttem rá, hogy miért is jött ez az 80's party style ötlet. A berendezés nagyobb része a nyolcvanas évekből származott. Lámpák, pultok, székek, bútorok. Sőt! Még egy óriási, még ma is tökéletesen üzemképes kommunista műtőlámpa is színesítette a környezetet ezernyi más kiegészítő mellett. A projektorból folyamatosan a nyolcvanas évek műsorai folytak. Szimat Szörény, Süsü, Szomszédok, Delta, Híradó, Torpedó Tibi bácsival és sok-sok retró reklámfilm.
Mariann a szilveszteri menüt illetően is nagyon kitett magáért. Minden volt. Vodka Jelly, különböző előételek, egy számomra eddig ismeretlen sajtos tésztás főétel valamilyen szósszal, desszertnek pedig egy kis space cake került elő a sütőből.
Gondolom nem szükséges ecsetelnem, hogy milyen hatást váltott ki a vodka jelly, a süti és más egyéb folyékony halmazállapotú alkoholok keverése. Tényleg jól éreztem magam.

Az egyetlen problémám az volt, hogy néhányan antiszociális, vagy nem éppen társasági emberként viselkedtek. Mindig volt olyan, aki éppen feljebb hordta az orrát. Amúgy meg istenigazából leszartam. Nem nagyon érdekelt, hogy kinek mekkora arca van. A beszélgetésre és az ismerkedésre mindenkinek megadtam a lehetőséget.

Ahogy éjfélt ütött az óra, a jókívánságokat követően felszaladtunk a warehouse tetejére néhány piával a kezünkben. Talán ezen az éjszakán tárult elém életem egyik legszebb látványa. Olyan tökéletes volt a rálátás a városra, hogy nem csak a Temzét és a Big Bent, de még a London Eye körvonalai is tökéletesen láthatóak voltak. Tűzben úszot a londoni éjszaka.

Az éjfélt követően azért sikerült megközelíteni a gatya-részegség állapotát, de hála a sok kajának, valahogy mindig tudtam kontrollálni az állapotom.
Olyan négy óra magasságában indultunk haza, mikor már kezdett eluralkodni a világvége hangulat. Pontosabban csak indultunk volna, ha csak egy taxitársaság válaszolt volna a hívásunkra.

Most jutott csak eszembe, hogy világvége, vagy Hitchhiker's Guide to the Galaxy partyt kellett volna csinálni az új év tiszteletére. Az okosok szerint ha tényleg ez volt az emberiség utolsó szilvesztere, akkor most lett volna csak igazán aktuális. Na mindegy. Bízok benne, hogy a keményfejű Vogonok találnak majd valami kerülőutat és szanálják le a Föld bolygó.

Amikor az ezredik próbálkozásra sem tudtunk taxit rendelni, meguntuk a telefonálgatást. Eldöntöttük, hogy inkább tömegközlekedünk. A többieket még elkísértem a legközelebbi buszállomáshoz, mivel nem éppen egy előkelő negyedben voltunk. Ha többen vagyunk, akkor nagyobb a túlélés lehetősége is. Seven Sisters nem éppen egy Richmond és sokan emlegetik balhés és veszélyes környékként.
Miután elköszöntem a többiektől, és Ők felszáltak a buszra, bennem akkor tudatosult igazán, hogy - hoppá bazdmeg. Egyedül maradtam London egyik Brooklynjában hajnali négy és öt óra között. Szaporára vettem a lépteimet, de még így is sikerült összefutottam néhány gázos arccal, mire megérkeztem az undergroundhoz. Onnan már csak három megálló és tíz perc séta választott el az ágyamtól.
Hatalmas respect London városvezetésének, ugyanis egész éjszaka ingyenesen utazhattak az utasok egyes vonalakon. A többiek peche az volt, hogy amerre ők laknak, ott nincs metró csak busz vagy vonat.

Reggel hat órára sikeresen hazakúsztam és úgy estem az ágyba, mint egy marék szardarab. Miután lefeküdtem, folyamatosan kavarogtak a gondolatok a fejemben. Elevenen éltek bennem szilveszter éjszakájának emlékei. El sem akartam hinni, hogy én tényleg láttam azt, amit láttam és a szemem is rendben kibírta a megpróbáltatásokat. Aztán hirtelen elkalandoztam. Azon kezdtem el gondolkozni, hogy vajon mit csinálhatnak otthon a barátaim és az ismerőseim? Szerettem volna egy csettintéssel ott lenni, ahol ők.

Az alvás nem tartott sokáig. Délelőtt tizenegy órakor Mattia kopogására ébredtem. Mosolyogva közölte, hogy kezdődik az afterparty.
Szuper! Végülis még hót részeg vagyok. Miért ne? Válaszoltam.
Igaz, hogy már napokkal ezelőtt megbeszéltük, hogy összehozunk egy Roommate New Year's Eve Afterpartyt, csak nem igazán vettem komolyan. Bíztam benne, hogy mindenki kellően szétcsapja magát az előző éjszaka.
Hát tévedtem. Mint már oly sokszor.
Dobtam egy gyors zuhanyt, utána magamhoz vettem a szobámban lapuló hazai pálinkám, majd az off licens boltból még beszereztem némi alkohol-utánpótlást - biztos ami biztos alapon. Ezt követően csak sodródtam tovább az árral. Valamikor január másodikán, reggel hét óra magasságában dőltünk ki. Erről az estéről igazából nem nagyon tudok többet mesélni. Kérem kapcsolja ki.

Egyszerűen nem is zárhatnám jobban ezt a fantasztikusan elbaszott évet, mint egy kiadós kötőhártya-gyulladással. Vagy mi a franc akar ez lenni.
Az első tünet csütörtökön jelentkezett a jobb szemem mellett a halántékom környékén éles fejfájás formájában. Akkor még nem is nagyon izgatott a dolog, mivel úgy voltam vele, hogy biztosan a szokásos menetrendszerű migrénes fejfájásom jelentkezik.
Másnap reggelre viszont a szemgödrömet és a szememet is éles fájdalom kezdte elborítani. Amikor a tükörbe néztem, nem igazán tetszett látvány. Úgy néztem ki, mint egy bokszoló a második menet után, aki nem képes védekezni. Szépen bedagadt jobb szem néhány könnycseppel fűszerezve. Úgy gondoltam, hogy ezt lehet nem ártana megmutatni egy orvosnak.

Pénteken délelőtt fel is kerestem a helyi dokit, aki nem igazán nyugtatott meg. Megkérdezte, hogy van e lázam, fáj e a torkom és persze hogy honnan jöttem. Amikor másodjára futottam neki tüneteim ismertetésének, csak mosolyogva bólogatott. Fasza. Gondoltam. A szokásos Budapest, és Puskás mellett felírt egy 500mg-os Paracetamol tablettát 3x2-es arányban és egy Chlorampenicol szemkrémet.

Az intenzív kezelést megkezdtem. Ma reggelre meglepve állapítottam meg, hogy javult a helyzet. Remélem, hogy a terápia némi alkohol hozzáadásával még hatásosabb lesz.

El sem tudom mondani, hogy mennyire boldog vagyok. Vége ért az idei Karácsony. Igazából már csak egy névnap és egy Szilveszter van hátra, amit nagyon remélek, hogy gyors lefolyású lesz és a lehető legkevesebb emlékkel fogok rendelkezni ezekről az éjszakáról január első napján.

Reminiscence

Szentestére hivatalos voltam T-hez, mivel egy kisebb összejövetelt szervezett Karácsony szent ünnepének alkalmából. A kollektív vacsorára és az azt követő csendes bebaszásra hét fő volt hivatalos, akik közül két embert ismertem T-n kívül.
Nem sok kedvem volt a bájvigyorgáshoz, ezért nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy egyáltalán elmenjek-e.
Az egyetlen probléma csupán csak az volt, hogy én kaptam azt a megtisztelő feladatot, hogy elkészítsem az ünnepi gulyást a vendégek számára.

Csak tudnám, hogy miért kell mindent megígérni már hetekkel előre...

Még indulás előtt is olyan gondolatok jártak a fejemben, hogy csak egy telefont kell megeresztenem és már nem is kell megjelennem. Majd azt mondom, hogy ment a hasam, vagy elkaptam valami vírust és éppen két hányás között vagyok. Kivitelezhető és hihető tervnek tűnt.
Na nem mintha antiszociális lennék, csupán csak kurvára nem volt kedvem azt nézni, hogy a párok hogyan csorgatják egymásra a nyálukat. Na mindegy.
Ha már megígértem, akkor nem kéne segget csinálnom a számból. Megcsinálom gyorsan a gulyást és már jövök is haza.
Legközelebb pedig nem ígérek semmit előre.
Volt még egy üveg hazai pálinkám, amit gyorsan magamhoz is vettem. Nem akartam üres kézzel beállítani. Olyan három órára magasságára sikerült teljes mértékben összekaparni magam, és kilépni a bejárati ajtón.

Útban a station irányába hasonló kép fogadott, mint otthon Szenteste napján. Teljes csendesség, és minden utca teljesen kiürült. Érezni, hogy ez a nap valamiért más. Hétköznapokon itt egymást érik az autók és versenyt dudálnak egymással. A nyugalmat csak egy-egy kósza gyermekkacaj zavarta meg, ahogyan apukájával fogócskázott az üres utcában. A kislány első ránézésre pont abban a korban járt, amikor a legkedvesebb ünnep számára a Karácsony.

- Apu biztosan megkapta a feladatot anyutól, hogy ameddig ő elkészíti az ünnepi vacsorát, addig foglalja le a kislányt, így egyikük sincs láb alatt. Anyu biztosan feszült egy picit, mert fél, hogy nem tudja időben befejezni. Gondoltam. -


Az állomásra érve tovább figyeltem az embereket. Látszott, hogy mindenki izgatott. Most a szerelmes párok is szorosabban fogják egymás kezét. Ezen a napon mindenki úgy tud szeretni, ahogyan mindig is szeretnünk kéne.
Körülbelül tíz perc várakozás és elmélkedés után befutottt a vonatom. Szokás szerint az utolsó kocsiba szálltam, mivel attól még hogy Karácsony van, most sem fogom az oysterem lehúzni a kezelőn. Csak két megálló. Fölösleges.

A vonaton eszembe jutott, hogy reggel kaptam egy levelet, amit nem volt időm felbontani, ezért indulás közben csak besúvasztottam a táskámba.
Ezért elő is kaptam gyorsan a küldeményt, ugyanis az a két megálló tökéletesen elegendő idő arra, hogy elolvassam.
Itt jött az, amire nem számítottam. Képeslap jókívánságokkal otthonról. Ahogyan a sorokat olvastam, kedvem lett volna visszafordulni, de ezt a gondolatmenetet a claptoni megálló meg is szakította. Leszállás.

Az állomást elhagyva nem több mint tizenöt perc séta után megérkeztem T-hez. Én voltam az első "vendég". Egy kis zene, két pálinka és egy jó sör mellett nekiláttam az előkészületeknek, hogy minél hamarabb végezzek a főzéssel. Nem volt megfelelő méretű edény amiben elkészíthettem volna a levest, így kénytelen voltam párhuzamosan két lábasban főzni az ünnepi gulyást.

Nem sokkal utánam befutott a csapat többi tagja is, akik közül mint már említettem, csak két embert ismertem. Mariannt és Ágit.
A másik két lánynak és a srácnak a nevét nem jegyeztem meg, ugyanis nem hagytak túl nagy nyomot bennem. A két lányról annyit tudok, hogy az egyik fodrász, a másik stylelist, a srác pedig Mariann barátja, aki valahonnan Vietnámból vagy Thaiföldről származik. Véleményem szerint elég furcsa teremtés, viszont jó zenéket hallgat.

Mire századjára is elmagyaráztam a hülye picsáknak, (kettőt leszámítva) hogy igen, valóban én főzöm a levest és igen, valóban nokedlit is fogok bele szaggatni, végre elkészült a magyaros leves. A vendégek szerint nagyon finom lett, továbbá az is visszaigazolás volt számomra, hogy az utolsó cseppig elfogyott.
Feladat teljesítve és még csak éjfél. Gondoltam magamban.
Néhány koccintást követően úgy éreztem, hogy itt az ideje távozni. A társaság egyik fele köztük a házigazda, ekkorra már amúgy is bealudt, a másik fele pedig a bor, sör, baileys, pálinka kombót nyomta. Ennek így nem sok értelme.

Tömegközlekedés híján kénytelen voltam taxit hívni, mivel ez az egy lehetőségem volt, hogy eljussak Stoke Newingtonból Walthamstowba.
A könnyes búcsút követően tíz perc taxizás és tizenhét font kiperkálása után végre hazaértem.

Az ezt követő három napban nem történt semmi. Teljesen visszavonultam. Szombattól egészen kedd délutánig a napot sem láttam.

Egy 2007-es késői szüretelésű Tokaji Cuvée és egy üveg szabolcsi szilvapálinka lesz az ünnepi menü. Boldog Karácsonyt mindenkinek.

Ha lenne ennek a blognak olvasója, biztos, hogy ezután a poszt után ignorálná végleg a böngészőjében ezt az oldalt. Ki kíváncsi egy Bridget Jones féle elbaszott naplóra férfi kiadásban? Szerintem senki. Engem sem izgatna különösebben. Ezért jó, hogy egyentlen ember sem ismeri ezt a blogot és cenzúra nélkül leírhatom nem csak a kemény, néha vulgáris gondolataim, hanem a csöpögős, nyálas nem igazán férfi emberhez méltó dolgaimat.

Néhány héttel ezelőtt már írtam a Találkozzunk a Piccadillyn bejegyzésemben arról, hogy a Karácsony közeledtével szerettem volna meglepni valamivel azt az embert, aki még jelen pillanatban is a legfontosabb számomra. Azt a lányt, akivel életem legszebb éveit töltöttem el, és akit mindennél jobban szerettem/szeretek.

A mindenható fészbuk újra megosztott velem néhány információt egy harmadik személy segítségével. Kiderült, hogy célba ért a meglepetésem. A bejegyzés alapján nagyon úgy tűnik, hogy elértem amit akartam. Kivehettem a részem Karácsonya még boldogabbá tételében.

Csupán azon nem gondolkoztam el, hogy mi lesz azután, ha megkapja. Biztos voltam benne, hogy valamilyen módon megpróbálja kideríteni, hogy kitől is származik a vintage óranyaklánc, de körülbelül ezen a szinten meg is állt az agyam. Nem gondoltam tovább. Nem tudom, hogy most mi a helyes. Teljesen tehetetlennek érzem magam. Ezért arra jutottam, hogy maradok továbbra is inkognítóban.
A célom az volt, hogy boldoggá tegyem és nem vártam semmit ettől az akciótól.
Ezt hívják önzetlen (plátói) szerelemnek?

Ma hajnalban a tv csatornái között szörfözve futottam bele a BBC-n Kim Dzsongil halálhírébe. Először hihetetlennek tűnt számomra a bejelentés, ugyanis a kommunista diktátor egészségi állapotáról szinte sosem látott napvilágot hivatalos közlemény.
Mattia, az olasz lakótársam félálomban csak annyit reagált a bréking nyúzra, hogy "még egy szararccal kevesebb". - Ha te mondod... Gondoltam.
Ezt követően meghúzta a sörét, majd elment aludni.

A BBC hírei szerint legelőször az észak-koreai állami televízió jelentette be hétfőn a "Kedves Vezetőként" emlegetett Kim Dzsongil halálhírét. A "hivatalos" orvosi vizsgálatok szerint szívroham végzett a vezetővel. Egészsége már 2008 óta folyamatosan romlott, akkor állítólag agyvérzést is kapott, igaz ezt hivatalos források sohasem erősítették meg. Észak-Korea olyan, mint egy hermetikusan elzárt kabin, ahol egy teljesen elszigetelt életforma alakult ki. Zárójelben megjegyzem, hogy olyan beszámolókat is olvastam elismert külföldi hírportálokon, miszerint a diktátor már péntek óta halott volt, csupán csak most hozták nyilvánosságra. Semmi nem szivárog ki abból az országból, csak ha Ők akarják.

Kim Dzsongilről a médiában sohasem jelenhetett meg olyan fotó vagy videó, amin esetleg szembetűnő lehet, hogy a diktátor betegeskedik. Nagyon figyeltek arra, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vezetője mindig fitt legyen, így sokszor hamis képekkel próbálták az egészséges Kim Dzsongil látszatát kelteni.
Személye nem csak vezetőként hagyott mély nyomot a történelemben, hanem a photoshop-huszárok is szívesen foglalkoztak a stílusikonnal. Később a Kim Jong Il Looking At Things projekt is nagy sikereket ért el az internetezők körében. Ą KCNA állami hírügynökség hivatalos közlése szerint a Kedves Vezető egy vonaton lett rosszul, mikor szokásos vidéki szemleútján „testi és szellemi kimerültség" okozta szívelégtelenség lépett fel nála.
Még "megnézett néhány dolgot" utoljára... - Jó, ez paraszt volt.

A sztálinista vezér helyét több hírforrás szerint is legkisebb fia, a 27 más források szerint 28 éves Kim Dzsongun foglalja majd el.
Egyesek úgy gondolják, hogy annak ellenére, hogy az észak-koreai vezető rendelkezett az utódlásról, nem lehetetlen, hogy hatalmi harcok kezdődnek az atomfegyver-programot folytató országban.

A 2011-es év nem a napszemüveges diktátorok éve volt, ugyanis alig temették el Kadhafit, most a 69 éves Kim Dzsongil halt meg.

Én ezzel a kis videóval emlékezem meg a legendás vezetőről és napszemüvegéről:

Update: Kim Jong Il Dropping The Bass

Ma van kereken egy hete, hogy semmit sem írtam. Hogy miért? Azért mert olyan üres vagyok belül, mint amilyen "üres" volt a blogom az elmúlt egy hétben.

Vajon mennyire képes kiürülni az emberi test? Az utolsó grammokat tényleg a lelkünk nyomja? Egyáltalán létezik lélek? Duncan MacDougall amerikai orvos volt az, aki egész karrierjét a lélek létezésének bebizonyítására áldozta. Elgondolása szerint, amennyiben az embereknek valóban van lelkük, az valamilyen anyag formájában van jelen a testben, és mint ilyen, tömege kell, hogy legyen.

A francia lakótársaim 15-én végleg elhagyják Angliát, és hazaköltöznek szülővárosukba. Ebből kifolyólag jött az ötlet, hogy rendezni kéne valami búcsúbulit, ha már amúgy is hétvége van. Vincent gyorsan felhívott néhány embert, én pedig szóltam a ház többi lakójának, hogy este farewell party a földszinten.
Vince egy fiatal, jófej srác, aki barátnőjével vágott neki a londoni tripnek kereken egy évvel ezelőtt tapasztalatszerzés és nyelvtanulás céljából.

A esti banzáj előtt még beugrottam T-hez Stoke Newingtonba egy gyors teára, majd hazafelé útba ejtettem az Asdát, hogy beszerezzem a szükséges party kellékeket. Hosszú agyalás után magamhoz vettem egy Smirnoff vodkát és egy narancs jucet a vodka narancsos középiskolás emlékekre, plusz még néhány sört és egy Doritos csipszet.

A házibuli valamikor nyolc és kilenc óra között startolt. Az elején inkább hasonlított egy délutáni teázásra, mintsem egy búcsúbulira. Többnyire a különféle akcentusokról, filmekről, zenékről és Vincent jövőjéről témázgattunk.
Olyan éjfél magasságában történt valami. Hirtelen megőrült mindenki. Valószínű, hogy az alkoholnak ennyi időre volt szüksége, hogy a görcsös bájcsevegést mindenkinél felváltsa egy féktelen "szarok a világra" partira.
A teljes létszám olyan tíz fő lehetett, amelynek egyik része a ház lakóiból, a másik pedig Vince néhány munkatársából és barátjából állt. Pontos létszámot igazából akkor tudnék mondani, ha látnám a fényképeket, ugyanis ekkor már én is kezdtem megcsúszni és az emberek is cserélődtek.
A sör, a vodka narancs, a viszkikóla kombója igen veszélyes tud lenni.

Megismertem Szöszikét, Vince munkatársát, akit igazából fogalmam sincs, hogy hogyan hívnak. Csupán annyit tudok róla, hogy félig francia, félig olasz és ő lesz az új lakótársunk ha Vincent és a barátnője elutazik.
Annyira tetszett neki a magyar nyelv, hogy szinte folyamatosan az anyanyelvemen kellett neki beszélnem és teljesen meg volt arról győződve, hogy a nyelvünk nagyon hasonlít az oroszra.

Ahogy telt az idő, az alkohol is egyre gyorsabban fogyott. Szépen lassan mindenki kezdett elég keményen szétcsúszni. Később arra lettem figyelmes, hogy egyre csak fogynak az emberek és lassan már csak a keménymag van jelen.
Végül a bolgár lakótársam tette fel az i-re a pontot. Hogy teljes legyen az éjszaka, olyan három óra magasságában összeszedte a megfogyatkozott társaságot és meginvitálta egy spanglira. Természetesen mindenki benne volt a dologban. Tudtam, ha erre az alkoholmennyiségre rászívok, akkor több mint valószínű, hogy nekem meszeltek, így igyekeztem kimaradni a körökből. A többiek persze mohón szipkázták a jointot. Látszott, hogy sokan még sohasem szívtak, vagy ha mégis, azzal nem voltak tisztában, hogy piával párosítva mit képes művelni az emberrel.

Természetesen ezt közöltem a bolgár sráccal is, aki csak annyit mondott mosolyogva, hogy teljesen igazam van és ő is várja már a végeredményt. - Kis geci. Gondoltam magamban.
Mi már javában buliztunk, amikor Ő megérkezett. A helyében még én is nagylegény lennék.

Ahogy elfogyott a joe, én még kint maradtam elszívni egy szál cigit Szöszikével. Piercingekről beszélgettünk, hiszen neki is volt kettő. Pontosabban csak kettőt láttam.
Nem tudom, hogy mi történhetett, de néhány mondat után hirtelen nekipréselt a falnak és arra eszméltem, hogy egy félig olasz, félig francia csajjal (akivel most találkoztam először, továbbá még a nevét sem tudom) olyan vadul smárolok, hogy levegőt is alig kapok. A csók végén megkérdeztem tőle, hogy ez most mi volt? Erre Ő csak annyit válaszolt egy huncut mosoly mellett, hogy "sorry", majd arcon puszilt.

Hirtelen Vincent esett ki az ajtón két pezsgővel a kezében, és közölte velünk, hogy most azonnal be kell mennünk, mert eljött a francia pezsgő ideje.
Jézusom. Itt a vég. Gondoltam.
Három pohár után hirtelen úgy éreztem magam, mint akin átment egy úthenger. Lelassúlt minden, szédültem, hányingerem volt és képtelen voltam koordinálni a mozdulataim. Éreztem, hogy csupán percek, vagy talán már csak másodpercek választanak el a mocskos részegség állapotától, ezért jobbnak láttam, ha angolosan távozok.
- Képszakadás

Kulcsszavak: hányás, asdás szatyor, tusolás, délben ébredés