Vaknyugat

Hónapok óta volt egy potya lakója a háznak. Ez a lakó nem más, mint egy apró kisegér. Többször találkoztunk már vele a konyhában, a nappaliban, sőt egyszer a szobámban is összefutottam vele. Én az első pillanattól kezdve el akartam távolítani a házból, mivel ha még sokáig itt marad, akkor nyárra egy egérfarmot nyithatunk.  A kis kosztos végül akkor húzta ki a gyufát nálam, mikor egyik reggel félálomban pirítós készítés közben a pirítóból ugrott ki a kenyeret kifordítva a szerkezetből. A lakótársaim nem akarták megölni, így hogy kérésüknek eleget tegyek, kénytelen voltam keresni egy olyan módszert, amivel megfogom, ám de nem ölöm meg.

Íme, egy kipróbált és jól működő házilag készített humánus egércsapda.
A következő kellékekre volt szükségem:
- szemetes

- újságpapír
- egy papírtörlő üres tekercse
- egy kevés ragasztószalag

- sajt

A papírtörlő üres tekercsét a konyhapult szélén helyeztem el egy kevés ragasztószalaggal rögzítve úgy, hogy az könnyedén a kukába billenjen, ha az egér bemászik a végében elhelyezett sajtdarabért. Érdemes egy szemeteszsákot a kukában elhelyezni, majd néhány összegyűrt újságpapírt beledobni. Ezután nincs más dolgunk mint várni.

Ha az egérkénk besétált a csapdába, a zsákmányt igyekezzünk több mint egy kilóméteres távolságban szabadon engedni, ugyanis ha ezt közelebb tesszük meg, akkor könnyedén visszatalál a nem kívánatos vendég.

Először nem nagyon bíztam a csapda hatásosságában, de a lakótársakra való tekintettel megpróbáltam humánusan befogni az illegális bevándorlót. Nagy meglepetésemre nem kevesebb mint négy óra leforgása alatt be is sétált a csapdába. Gotcha! You bastard!
Mostantól Waltham Forest parkjában folytatja tovább pályafutását. Kíváncsi lennék amúgy, hogy meddig húzza ki a "vadonban". Ugyanis amikor a csapdák után böngésztem a neten, akkor futottam bele egy cikkbe, miszerint ez a közönséges egér ha házban, vagy pincében él, akkor akár két évig is kihúzza. Ezzel ellentétben, ha kikerül a szabadba, nem több mint két hónap alatt elintézi a természet kegyetlen körforgása.

Alessia barátja Paulo, és annak haverja Valentino, a hétvégén érkezett meg Londonba, így újabb két fővel bővült az olasz szekció házunkban. Paulo tervei szerint legalább fél évet szeretne itt lehúzni, míg barátja Valentino, csak néhány hetet. Kicsit ciki a szitu, ugyanis két héttel ezelőtt töltöttem el néhány kellemes órát barátnőjével, amiről persze a velencei kedvese szart sem tud. Izgalmas napok elé nézek, úgy érzem.

A srácok érkezésének tiszteletére összerántottunk egy kisebb házibulit, aminek az volt a célja, hogy egy kicsit jobban megismerjék a régi lakók az új lakó(kat). A buli elég jól sikerült, viszont, a mélyenszántó beszélgetések és a komolyabb ismerkedés elmaradt. A srácok nem igazán beszélnek angolul. Akárhányszor társalgásba merültem Pauloval (pontosabban csak próbáltam), a harmadik angol szó után egyből olaszra váltott és heves mutogatásokkal fűszerezve próbálta tudomásomra hozni a fogalmam sincs hogy mit. Olyan természetesen osztotta az eszet nekem anyanyelvén, mintha csak perfekt itáliánó lennék.
Paulo egyébként az a tipikus olasz dzsigoló. Élre vasalt nadrág, ing, olyan szinten kifényesített cipő, hogy még a légy is seggen csúszik rajta, szedett szemöldök, pöpecül belőtt séró. Nem is értem, hogy hol marad a napi egy kiló hajzselé. Ráadásul én ennek a majomnak a nőjét dugtam meg. Szóhoz sem jutok.

Valentino teljesen más figura. Ő sem beszél tökéletesen angolul, de folyamatosan próbálkozik és igyekszik kommunikálni, kivenni a részét a társasági életből. Otthon Velencében egy punk zenekarban basszusgitáros, három barátnője van, motorozik, szabadidejében pedig a kocsiját tuningolja szarrá. Rendesen bír inni és jó zenéket hallgat leszámítva dévidgettát és a többi hasonló értékelhetetlen fost.

Ahogyan telt-múlt az idő, az alkohol egyre gyorsabban fogyott. Persze, hogy a fogyasztásban az új "barátaink" voltak az éllovasok. Nem is kellett sokáig várni, Paulo hamar a budi ülőkéjét ölelgetve próbált könnyíteni önmagán. Ezalatt én elvonultam egy sör társaságában az udvarra és rágyújtottam egy cigire. Nyugalomra volt szükségem, ugyanis a nyelvek keveredése és a kurjongatás már kezdett az agyamra menni.
A csillagokra bambulva azon agyaltam, hogy mi lesz a jövőben, és hogy egyáltalán jó irányba halad-e az életem. Nem igazán vagyok biztos abban még most sem, hogy ez a helyes irány. Nem tudom magam elképzelni ezen a világon nemhogy negyven évesen, de még egy-két év múlva sem. Úgy érzem, hogy rossz időben vagyok a lehető legrosszabb helyen. Az idő alatt nem arra az időre gondolok, amit mindenki ismer, hanem úgy globálisan a világegyetemet és az egész univerzumot nézve.
Az gáz, ha az utóbbi időben egyre többet gondoltam öngyilkosságra? És az gáz, ha már kigugliztam a lehető legbiztosabb és legtisztább öngyilkossági módszereket? Nem tudom. Ilyenekről még nem beszélgettem senkivel.

Az elmélkedésem Alessia zavarta meg, aki kicsit ki volt akadva Paulo rapid lerészegedése miatt, majd teljesen kifakadt nekem.
A problémája az, hogy igazából nem is szereti ezt a srácot és úgy érzi, hogy a kis dzsigolónak is van valaki más a láthatáron. Kérdezem én, hogy akkor mi a francot keres mellette? A legfontosabb kérdés pedig az, hogy akkor mi a fasznak hívtad ide? A válasza csak annyi volt, hogy kötelességének érezte. Hosszú évekkel ezelőtt mikor Alessia szülei elváltak és az Isten háta mögé kellett költöznie az édesapjához, ez a gyökér volt az egyetlen, aki minden nap elment hozzá.
Erre igazából nem mondtam semmit, mivel semmi közöm hozzá. A legjobbnak láttam, ha csak csak megértően hallgatok és hűséges lelki szemeteslásaként viselkedek. Mondja csak, jobb ha kiadja magából a feszültséget.
Később az is kiderült, hogy ez a nyomorék azt is elvárja, hogy Alessia főzzön, mossa a szaros gatyáit, vasaljon és takarítson.
Nem akartam filozófiai mélységekig süllyedő okoskodásokba merülni, így csak annyit mondtam neki, hogy ezt nem vagy köteles elviselni és bármikor kiléphetsz. Még nem késő. Ezután megölelt, majd megcsókolt. "Tonight I want to sleep in your bed". - mondta.
Ki van zárva. - válaszoltam. Nem hiányzik több bonyodalom és nem akarok feszültséget sem. Eddig történt ami megtörtént, de rendszert nem csinálhatunk belőle. Akármennyire gyökér a barátod én tisztelem őt és nem fogok titkos viszonyt folytatni egy olyan házban, ahol egy fedél alatt élek a pároddal, nem beszélve arról, hogy így is össze vagyok zavarodva.
A februári hazalátogatásom alkalmával találkoztam egy lánnyal, akiről már meséltem neki is. Teljesen felborította minden számításom és a feje tetejére állt a világ körülöttem.

Az első igazi jóidő alkalmával hétvégén úgy döntöttünk, hogy kicsit kimozdulunk a hideg, esős és szeles hétköznapok után és kirándulunk egy nagyot. Hónapok óta szeretnénk elutazni Brightonba, vagy a Seven Sisters Nemzeti Parkba, de ezt most újra el kellett napolnunk, ugyanis nem sok kedvünk volt a több órás utazáshoz. Csak pihenni akartunk a szabadban és élvezni a jó időt.
Választásunk így az Észak-Nyugat Londonban található Hampstead Heathre esett, ahol egy igen kellemes park, a Parliament Hill található. Érdekessége, hogy mint ahogyan az a nevéből is sejthető, egy dombon található, aminek tetejéről be lehet látni szinte egész Londont.

Ezalatt a kiruccanás alatt éreztem először, hogy egyre jobban összerázódik a társaság. Napról-napra jobban kedvelem ezt a kis csapatot. (Sarah, Mattia, Alessia) Jobb lakótársakat nem is kívánhattam volna főleg úgy, ahogyan idekeveredtem. 
Indulás előtt még megvártuk Sarah egyik barátnőjét Walthamstow egyik parkjában, majd egy kevés underground és overground után megérkeztünk Hampstead Heathbe. Első utunk a néhány méterre található Mark and Spencerbe vezetett, ugyanis be kellett szerezni a piknik kelléket. Narancs juice, ásványvíz, felvágott, sajt, kenyér, humusz, chips és még néhány gyümölcs. A bevásárlást követően a napsütés minden sugarát kiélvezve egy jó latte társaságában meg sem álltunk a Parliament Hillig. Érezhetően jó hatással volt mindenkire a séta és a napsütés, ugyanis megállás nélkül beszélgettünk, viccelődtünk.

A domb tetejére érve leterítettünk néhány pokrócot és nem csináltunk mást, csak ettünk, labdáztunk, feküdtünk, beszélgettünk és lazultunk. Miközben a fejünk felett alacsonyan elhúzó utasszállítókra bambultam, olyan érzésem támadt, mintha csak egy elcseszett amerikai nyálas családi vígjáték forgatásán ülnék. Túlságosan idilli volt.
Jól éreztem magam. Egyre jobban eluralkodott rajtam az az érzés, hogy soha többé nem akarok hazamenni. Itt akarom megvetni a lábam és elmehet a büdös picsába a magyar valóság az összes elcseszett politikusával együtt. A baj csak az, hogy ez nem ilyen egyszerű. Hogy miért? Ebbe inkább most nem merülök bele. Talán majd egy másik bejegyzésben.

Sarah és Alessiah olyan volt, mint két óriási gyerek. Csak szaladgáltak, nevettek, miközben minden egyes fát el akartak foglalni. Úgy csüngtek az ágakon, mint a kismajmok. Én és Mattia csak feküdtünk, a fejünk felett alacsonyan elhúzó repülőkre és az elénk táruló város fantasztikus panorámájára bambultunk egészen addig, még le nem ment a nap.

A friss levegő és a sok mozgás mindenkit lefárasztott. Mire hazaértünk, a nap szinte teljesen eltűnt a horizont alatt. A szokásos esti filmnézés, kártyázás és főzőcske most elmaradt, ehelyett mindenki betámadta a zuhanyzót. Ameddig a soromra vártam, egy sodort cigi társaságában még végignéztem a kapuból, ahogy teljesen eltűnnek az utolsó napsugarak is, és a kíméletlen sötétség mindent beborít.

Újabb international meetingre került sor a Copeland Roadon, igaz nem abban az értelemben, amiben néhány napja történt. Z, a volt kollégám és néhány barátja lepett meg itthon néhány üveg piával, ugyanis névnapját ünnepelte. A magyar ember szeret mulatni és megragad minden kicsi lehetőséget, ha piálásról van szó. Lakótársaim nem igazán tudták, hogy mi is az a névnap, de tetszett nekik, ugyanis jó ok volt az alkoholfogyasztásra. 

Az eredeti terv az volt, hogy Z és Mickey leugrik egy "házi" pizzára és megiszunk néhány piát a névnapos tiszteletére. Mint mindig, persze hogy most is változtak a tervek. Z már az állomásról megcsörgetett, hogy hozná két ismerősét is, így ha lehet, négy főre számítsak.
Fasza, gondoltam. Két fővel több, mint ahogyan azt eredeti felállás szerint terveztem, továbbá fingom sincs, hogy ki is az a másik két arc. Névnap ide vagy oda, legszívesebben közöltem volna Z-vel, hogy hívja fel a kedves kis barátait és tájékoztassa őket arról a tényről, hogy ez nem az a parti, ahová Ők hivatalosak.
Hogy miért csak a szám jár és miért nem tettem meg? Azért, mert kurvajó arc vagyok. Sosem tudom kimondani azt, ami éppen nem tetszik és nem akarok mással is kibaszni. Na mindegy. Ezzel az fantasztikus tulajdonságommal nekem kell kezdenem valamit, mivel így mindig én leszek szopóágon.
Részemről teljesen természetes dolog, hogy nem állítok be az ismerősömhöz néhány ismeretlen arc társaságában. Ráadásul nem is egyedül lakok.

A srácok este tíz és tizenegy között ígérték magukat. Érkezésükig Mattiával, Alessiával és Sarahval főzőcskéztünk iszogattunk és beszélgettünk. Úgy gondoltam, hogy itt az ideje elővenni a jó kis szabolcsi pálinkát, ugyanis ha megérkezik a siserehad, itt kő kövön nem marad. Mire felbontottam az üveget, Mattia is előkapott egy üveg Grappát, ami egy olyan nemzeti ital hazájukban, mint nálunk a pálesz.
A hangulat folyamatosan oldódott és egyre gyakrabban találkozott a grappás és a pálinkás, majd a pálinkás és a grappás pohár, mivel egy kör valójában kettőből állt. Az egyik tradicionális nedű után koccintani kellett a másikkal is.



A sűrű pálinkák közepette gyorsan összedobtam egy pizzát, mivel egyre erősebben éreztette hatását a szesz.
A grappa és a pálinka kombináció sörrel öblítve elég gyilkos tud lenni, ezen túl ha Mattia még hozzátesz "valamit" az estéhez, akkor elég hamar leesik az éjszakai járatról egy beginner versenyző.

Nem sokkal éjfél előtt beállított a "nagy" csapat és összeállt az olasz-francia-angol-indiai-magyar nemzetközi találkozó. Kétszer is bemutatkozott az új srác és a barátnője, de igazából olyan szinten szartam le őket, hogy amint kiejtették a nevük utolsó betűjét, már el is felejtettem azt. Nem volt egyik sem szimpatikus, csupán csak Z-re és Mickeyra való tekintettel próbáltam jó fej lenni.
Szerencsére ekkorra a grappa és a pálinka már megtette a hatását, így nem igazán görcsöltem rá az eseményekre.
Egyedül az dühített, hogy többszöri kérés után sem voltak képesek felfogni, hogy nem csak mi, magyarok szórakozunk ebben a házban, hanem más nemzetek fiai is,  ezért tessék angolul kommunikálni. Teljesen át tudom érezni azt a szitut, amikor körülöttem számomra teljesen idegen nyelven beszél mindenki és szart sem értek. Piszkosúl idegesítő tud lenni.
Teljesen azt hittem, hogy ma este én leszek a tolmács és nekem kell itt istápolni a társaságot. Óriási szerencsére és persze a sokadik kérésre később mindenki előásta nyelvtudását, majd elvegyültek. A sokadik pohár után már az is megkísérelt angolul beszélni, aki még józanul sem tudott igazán. Hatalmas respect a lakótársaimnak, ugyanis nagyon nyitottak voltak az új társaságra.

Hitennel az idegen arc tökéletesen elbeszélgetett (tudtam, hogy valami nem százas a gyerekkel), Z Saraht fűtötte Mickeyval felváltva, Mattia laptop dídzséskedett, én pedig Alessiával és a *Tucce gyerekkel lógtam. A csapat lerészegedésének folyamatát igazából nem áll szándékomban leírni. Mindenki tudja, hogy milyen az, mikor elveszti az uralmat saját maga felett és átadja magát a carpe diem érzésnek.
A hajnali órákra szinte mindenki kidőlt, és már csak a magyar szekció zombijárása volt megfigyelhető a konyhában.
A reggel közeledtével már csak arra vágytam, hogy mindenki hazahúzzon végre és ágyba bújhassak. A kívánság beteljesedése még sokáig váratott magára, mivel a két ismeretlen gyökér szó nélkül befoglalta az ágyam. Mickey egy babzsákon szenderült álomba, Z pedig hányni próbált az udvaron. Gyönyörűek vagytok. Gondoltam. És megint ki szopja meg? Hát persze hogy Én.

Hogy kicsit gyorsabban pörögjön az idő és a feszültségem is elnyomjam, megittam a maradék a maradék piákat, aztán nekiláttam takarítani. Mosogatás után felporszívóztam, porszívózás után pedig felmostam. Végül egy széken szenderültem álomba.
A pofátlan páros valamikor délelőtt tíz óra magasságában húzta el a belét. A hülye picsa még búcsúzóul benyögte, hogy "Jaj bocsi, hogy kitúrtunk az ágyadból, de ugye te sem gondoltad, hogy még hajnalban útnak indulunk?" Azt hittem szájba vágom. Szinte már láttam magam előtt, ahogyan az orrából ömlő vér szétfröccsen az öklömön.
Van bőr a pofádon te szutyok ribanc. Gondoltam.

UPDATE: A szomszéd felhívta a landlord, hogy túlságosan hangosak és kritikán aluli társaság szórakozott itt az előző este. Fuck. Kezdődhetett a magyarázkodás.

*Tucce: Mattia Észak-olaszországi haverja, aki néhány napja érkezett látogatóba.

Igen, megtörtént. Fogalmazzunk úgy, hogy életem első "nemzetközi találkozása" 2012.03.07-én éjszaka kettő órakor beteljesedett angol földön. Vivono in Italia! Két különböző nemzet fia és lánya egy harmadik ország földjén...
Tapasztalat: A hazai egyértelműen jobb. Nah de ezzel most nem azt akarom mondani, hogy szar volt, de igazán lenne még mit tanulnia. Fuck Yea.

A Loyds Banknak köszönhetően Té már vasárnap vissza tudott utazni Londonba és a fennmaradó négy hetet nem otthon kell eltöltenie. Nagy szerencséje volt, ugyanis pont egy hónapja szüntette meg a betegbiztosítását Magyarországon. A műtét közel négyszázezer forintos költségét, az elúszott repjegyét, sőt, még a visszautat is állta transzferestől együtt a Loyds. Így vasárnaptól már itt várja a csavarok eltávolítását a lábából, így meg is látogattam.

Fél év után újra bekapcsolódtam a 21. század mobiltársadalomának high-tech fogyasztói közé. Mint már említettem egy korábbi bejegyzésemben, egy a mai napig kérdőjelekkel teli éjszakán sikerült elhagynom a telefonom. Az sincs kizárva, hogy ellopták, ugyanis hasonló élményben volt részem, mint a bátyámnak. Képszakadás még a szórakozóhelyen, aztán ágyban ébredés telefon nélkül. Mai napig meg vagyok arról győződve, hogy kaptam valami extrát a piába.
Na de most nem ez a lényeg. Hosszú agyalás után vettem egy HTC Sensation okostelefont még magyar földön. Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy iPhone legyen, vagy valamilyen Android phone. Eddig csakis kizárólag Androidos készülékeket használtam, de most nagy volt a csábítás az Apple világába de végül a HTC győzött. Nincs semmi bajom az Apple termékekkel, ugyanis már régen MacBook felhasználó vagyok. Pont ezért tudtam nehezen dönteni, hiszen a laptopommal kompatibilisebb lenne az iPhone.
Az egyetlen problémám csupán az, hogy már minden utolsó csövesnek iPhoneja van. Nem igazán csípem a tömegcuccokat, továbbá véleményem szerintem az Andriodos mobilok sokkal nagyobb szabadságot adnak a felhasználónak. Most nem fogok itt magasröptű technikai okoskodásokba, ugyanis millió blog foglalkozik ilyen és ehhez hasonló témákkal. Eddig sem írtam a webes fejlesztésekről a technikai újdonságokról, hát akkor most miért tenném?

Úgy terveztem, hogy amikor visszatérek Londonba, majd keresek egy boltot, ahol függetlenítik a készülékem, mivel a magyar szolgáltatónál vásárolt telefonokat nem nagyon lehet külföldi kártyával használni. Ha csak nem gyárilag kártyafüggetlen a készülék.
Nem voltam hajlandó bárhol otthagyni, így a néhány négyzetméteres sufni mobil unlocking üzleteket egyből kikerültem, amik szinte egymás érik itt. Végül egy internetkávézó mellett döntöttem, ami szintén azt hírdette, hogy "Unlock all mobile phone". Azt kérték, hogy egy óra múlva menjek vissza, addigra megoldják 20 fontért cserébe. Jobbat nem is kívánhattam volna, így otthagytam.  
Nos, az egy órából először három óra lett, majd kérték, hogy másnap menjek vissza. Akkor már láttam a kis indiai eladó arcán, hogy valami nem százas. Kérte, hogy menjek vissza két nap múlva, mert még nem sikerült kisütni. Fasza. Gondoltam.
Két nap múlva mikor visszamentem a végeredmény a következő volt; "Sorry my brother, but we can't unlocking your phone." Nagyokat pislogva kérdeztem, hogy de mégis mi a probléma? A válasz pedig az volt, hogy a magyar T-Mobile szolgáltató készülékeit nem tudják függetleníteni. Igazából nem értem, hogy mi lehet a probléma, ugyanis már hivatalosan is függetleníthetőek az európai HTC Sensation készülékek bootloadere. Ha ez már lehetséges, akkor nem igazán tudom, hogy mi lehet a probléma. Unlock all mobile phone mi? Hát ezt jól beszoptam.