Vaknyugat

Space Flakes - Owl the Surroundings by Space Flakes

Szinte hihetetlen, hogy máris eltelt egy teljes hét. Csütötökön nem hittem T-nek, hogy valóban a hét negyedik napját gyűrjük. Abban a pillanatban úgy éreztem magam, hogy hétfőn beszippantott valamilyen dimenziókapu, s előrerepített néhány nappal az időben. A biológiai órám megált valahol kedd magasságában.

Jelenleg is úgy érzem magam, mintha csak tegnap szídtam volna a transzferes jó k***a édesanyját, amiért nem volt képes bevárni a gép 20 perces késését.
Ezúton javaslom mindenkinek, hogy aki Londonba készül és Lutonra érkezik, az ne fizessen transzfert, mert a repülőtér bejáratával szemben található egy GreenLine elnevezésű (sűrű) menetrend szerint közlekedő autóbusz, ami ugyanúgy mint a transzfer a Victoria Station állomásra ékezik. Ráadásul még olcsóbb is és a menetidő is hasonló. (1-1,5 óra)

Mosolyogva gondolok vissza azokra az órákra, percekre, amikor Budapesten a becsekkolás után azon gondolkoztam, hogy van e még egy ilyan idióta mint én, aki képes úgy utazni egy idegen országba, hogy még percekkel a felszállás előtt nem hogy fogalma, de még halvány fingja sincs arról, hogy hol fogja érni az éjszaka.
Az indulás előtti este még találtam egy hirdetést a Gumtreen, amit fel is hívtam.
A vonal másik végén egy Sharon nevezetű leányzó fogadott, aki megígérte, hogyha a városban lesz, akkor még az érkezésem napján meg tudja mutatni a szóban forgó albérletet.
- De mi van ha nem?
Merült fel bennem jogosan a kérdés.
- Akkor ki kéne valahogy húznod hétfőig, ugyanis akkor leszek újra a városban. Mondta.
Végülis, jobb mint a semmi. Gondoltam magamban.

Miután felszáltam a gépre és elfoglaltam a helyem, egy afroamerikai, vagy valami hasonló nemzetiségű fiatalember szólított meg.
- Szabad ez az ülőhely?
- Persze. Válaszoltam.
Nem telt el öt perc és máris bántam, hogy mellém ült. Az úriember a felszállás pillanatáig megállás nélkül mormolt valamilyen imát, amit kissebb előrehajlásokkal is "szinesített".
Félreértés ne essék! Nem vagyok egyik vallás ellen sem, csak ugye keveset repülök és mostanság sokszor hall az ember ezt-azt és...
Ezt nem is magyarázom tovább, mert ebből mostmár úgyis csak szarul jöhetek ki.
Szóval.
Miközben a gép szárnyát vizsgálgattam az ablakon keresztül, arra gondoltam, hogy mi lenne, ha ez a sárc értem is elmondana egy imát, hogy ne a Tower alatt keljen töltenem ez elkövetkezendő néhány éjszakám.

A gépen rengeteg gondolat járt a fejemben.
Hol fogom tölteni az éjszakám? Milyen lesz London? Jól döntöttem? Lelkileg fogom bírni? Ha a repülőn dobnék egy barnát, akkor az lehúzás után elhagyja a gépet, vagy valahova gyűjti? Ha az előbbi, akkor akár lesza****ok egy egész országot? Nem tudom. Majd utánaolvasok.

Két Wizzaires sonkás szenya után megkezdtük a leszállást, majd földetérés után transzfer hiányában buszra száltam. T barátom (akiről már többször is írtam) a Victorián várt. Felhívtuk Sharont, aki közölte, hogy tudunk találkozni egy órán belül.
Afroamerikai barátom imái és persze az enyém is meghallgattatak, így nem a Tower alatt kellett töltenem az első éjszakám, hanem már azon a helyen, ahol huzamosabb ideig szeretnék maradni.

Nos, így indult annak a hétnek az eleje, aminek most a végére értem. Boldog hétfordulót!
Erre bontok egy sört.