Kedden este visszatértek a Való Világ lakói a velencei kiruccanásból, így újra teljes a létszám. Hogy miért Való Világ? Azért, mert úgy érzem, hogy itt mindenki valamilyen szerepet játszik. Az egyetlen probléma az, hogy rohadtúl nem tudom, hogy ki mutatja valós és ki a hamis énjét.
Szerdán nem igazán voltam formában. Ezt a többiek is észrevettek, így inkább kimaradtam a szokásos össznépi beszélgetős, főzős és tévézős estéből. Jobbnak láttam, ha bevonulok a szobámba.
Az utóbbi időben egyre furcsábban érzem magam. Érzek valamit. Régebben mindig röhögtem azokon az embereken, akik azt állították, hogy érzik előre, hogy valami történni fog. Nos, most valami hasonló motoszkál bennem is. Egészen pontosan az a vihar előtti csend érzésem van. Na mindegy.
Szóval elég korán elköszöntem a többiektől és elvonultam a szobámba. Körülbelül egy óra elteltével Alessia kopogott az ajtómon, és tényleg úgy csinált, mintha valóban érdekelné, hogy mi van velem. Látta rajtam, hogy valami nem stimmel.
Behívtam a szobámba, majd leültünk az ágyamra. Elkezdtünk beszélgetni az élet kibaszott nagy dolgairól, bár akármennyire érdeklődőnek tűnt, igyekeztem nem felfedni a önmagam.
Olyan embereket sem engedek közel magamhoz, akiket már elég régen ismerek. Miért pont őt avatnám be a dolgaimba? Alig négy hónapja ismerem. Ráadásul én magam sem tudom, hogy mi van. Vagy csak félek leírni és beismerni magamnak? All the same.
Próbáltam úgy alakítani a beszélgetést, hogy az aranyközépúton járva mondjak is valamit, meg nem is.
Később annyira egymásra hangolódtunk, hogy szinte az egész éjszakát átdumáltuk néhány sör társaságában. Olyan általa "titkoknak" nevezett dolgokat osztott meg velem, aminek nem tudom, hogy örüljek-e vagy sem.
Kellemes meglepetésként ért ez a spontán "pizsiparty", ugyanis Mattian kívül még most sem tudom hová tenni a többieket. Mutatnak valamit magukból, de abban szinte biztos vagyok, hogy ezek csak szerepek.
A meglepetések sorozata másnap reggel tovább folytatódott, ugyanis Alessia újra megjelent a szobámban azzal a szándékkal, hogy nézzünk meg együtt valamilyen filmet. Nem láttam akadályát a dolognak, így belementem. Hosszas keresgélés után a lehető legjobb társaságromboló, de a mégis fantasztikus Melancholia című filmre esett a választásunk. Tudtam, hogy ez nagy falat lesz neki, így próbáltam felkészíteni arra, amire számíthat. Ez nem egy Másnaposok 2 vagy micsoda.
Filmnézés közben többször úgy éreztem magam, mint az első randin, amikor a szülők leléptek otthonról és kettesben tudtunk az ágyból "filmet nézni." Néha már zavarba ejtően közel feküdtünk egymáshoz.
Kicsivel több mint két óra tömény melankólia után kijelentette, hogy ez a film neki nagyon bejött és hogy legközelebb is csinálhatnánk ilyen filmezős délutánokat, estéket.
Majd meglátjuk. Kicsit gyorsan menetelsz béjbe. Mi ez a rapid haverkodás?
