Hamarosan itt a Karácsony. Úgy döntöttem, hogy valamivel meglepem Őt, ha már ezt az ünnepet nem tölthetjük együtt. Rengeteget gondolkoztam, hogy ugyan mi is lehetne az az apróság, amivel kifejezhetném érzésem az iránt a valaki iránt, akit már fél éve elveszítettem.
A fészbuknak hála, a sok agyalást követően megkaptam a választ, ugyanis a közösségi portálon sikerült kilesnem egy kívánságát.
Fel is vettem a kapcsolatot a Lucával, (aki az ékszereket is készíti) hogy milyen módon tudnám neki eljuttatni Karácsonyra ezt a kis apróságot úgy, hogy én jelenleg Londonban tartózkodok. Mit ad Isten, néhány levélváltás után kiderült, hogy jelenleg Ő is itt él, így a legokosabb az lenne, ha egy személyes találkozó kereteiben egy forrócsoki mellett megbeszélnénk a részleteket.
Így is tettünk, és még a héten összehoztuk a találkát a Piccadillyn a Costa kávézóban. Nem tudtam eldönteni, hogy helyes-e ha tudatom vele, hogy tőlem származik az ajándék, ezért úgy döntöttem, inkognítóban maradok. Nem az a lényeg, hogy tudja kitől származik ez a figyelmesség, csupán csak az számít, hogy örömet okozzak neki.
Luca megkérdezte tőlem, hogy mit is várok ettől a lépéstől, ugyanis kifaggatott, (persze jó értelemben) hogy ki is a címzett és hogy miért nem vagyok vele a szeretet ünnepén. A válasz nagyon egyszerű. Csupán annyit, hogy egy pici örömet csempésszek némi titokzatossággal a Karácsonyába. Ha ki kell derülnie annak, hogy az ajándék tőlem származik az úgyis ki fog, (vagy csak szinplán érezni fogja) ha meg nem, az sem baj. A lényeg az, hogy örömet tudjak neki okozni.
Tudom, hogy a nagy önzetlenség közepedte szinte már csorog, sőt inkább folyik a nyál és a sorok között, de igazából leszarom. Nem érdekel másnak a véleménye. Szeretem, és ez a legfontosabb még akkor is, ha ez a szerelem az utóbbi hónapokban már csak plátói.
Luca egyébként szimpatikus csajszi, aki kb. kétszáz százalékon pörög. Igazából nem nagyon volt olyan téma, amiről ne tudtunk volna beszélni. Közvetlen, jófej leányzó. Ő most tölti második hónapját Londonban, ezelőtt pedig Párizsban élt, ahová eltökélt szándéka visszaköltözni. Őt oda köti szerelem, barátok és minden más, ami itt nincs meg számára.
Közel két óra beszélgetés után magunk mögött hagyva a kávézót (ahol nem igazán jó a latte és a forrócsoki) metróra szálltunk, majd a második megállónál elbúcsúztunk ismétlést fogadva.
