Vaknyugat

Túl vagyok a Barclays Bank biztonsági ellenörzésen. Mostmár teljes jogú ügyfél vagyok. Halleluja.
Apropó Halleluja.
Este a csepergő esőben útban hazafelé megállított egy udvarias fekete fiatal úriember. Arra volt kíváncsi, hogy hívő vagyok-e, hiszek-e az egyetlen Istenben, továbbá melyik felekezethez tartozok.
Közöltem vele, hogy igen, hívő keresztény vagyok, de nem az egyházban hiszek. Nincs szükségünk az egyházra ahoz, hogy higyjünk. Szerintem. Talán ezért látogatom csak a fontosabb ünnepeken az Isten házát.

A kis fekete srác szemei kikerekedtek, majd folytatta. Tisztában vagyok-e azzal, hogy a megváltó hamarosan eljön a Földre ítélni jókat és rosszakat? Bőszen bólogattam, közben arra gondoltam, hogy remélem ez a látogatás nem az elkövetkezendő napokban fog bekövetkezni, ugyanis van bőven a rovásomon.

Elder (ugyanis így hívják az Úr szolgáját) gyorsan megadta a telefonszámát egy kis névjegykártyához hasonló papírkán, aminek az alján a mormon.org szerepelt. Kérte, hogy nyugodtan keressem meg, ha esetleg beszélgetni támadna kedvem.
Tényleg ennyire szarul kinézni, hogy már az utcán is lerít az arcomról, hogy nem vagyok százas? Vagy csak simán jönnek az ünnepek? Kampányidőszak van? WTF?!
Már csak egy kérdés maradt hátra, mielőtt elköszöntünk volna egymástól.
- Where are you from?
- From Hungary. Válaszoltam.
- És amúgy hogy vagy? Kérdezte.
- Jól, köszi. Válaszoltam két álleszakadás között, majd elköszönt, ugyancsak magyarul. Nem is értettem, hogy hol marad a szokásos gulyás, vagy Puskás. Na mindegy.

Hazafelé folyamatosan Moby, After című zenéje járt a fejemben és közben azon filóztam, hogy lehet hasznomra válhatna egy kis lelki dopping. Nem lenne hülyeség elmenni egy Istentiszteletre.  Az utóbbi időben úgyis sokat káromkodtam. All the same.