Vaknyugat

Elkapott az első igazi londoni eső útban a postára. A feeling kedvéért nem a megszokott irányba indultam el, hanem kicsi utcákon, sikátorokon keresztül ballagtam a ritmusosan hulló esőszemek között a High street felé. Aki gyakran hallgat zenét utazás közben, az tudja, hogy minden utca, városrész, megálló egy videóklip, mikor zene szól a fülében.

Két hete várok egy küldeményt Magyarországról, ami az útlevelemet tartalmazza. Olyan lúzer voltam, hogy indulás előtt egy nappal kaptam észbe, hogy igazából fingom sincs, hogy hol lehet a passportom. Pontosabban volt egy sejtésem, de egyéb okok miatt nem állt módomban utána járni. Meg amúgy is. Szerintem már nem volt érvényes, így jobbnak láttam, ha csináltatok egy újat. Utoljára két éve találkoztam vele, amikor turistaként látogattam másodmagammal Angliába. Éljenek az Uniós tagállamok és a személyi igazolvány.

Az okmány sikeresen elkészült amit fel is adtak a megadott címre, csupán az a bibi, hogy a Magyar Posta szerint már november 11-én megérkezett és a Royal Mail átvette.
Ez tök jó. - Gondoltam. De akkor én miért nem tudok róla? Nem kaptam semmilyen értesítést.
A cím biztos hogy jó, mivel ugyanazt a kontaktot adtam meg, amin a Barclays és a Jobcenter Plus Office is kommunikál velem. Így jobbnak láttam kézbe venni a dolgokat és magam próbáltam utánajárni a rejtélynek, ami holnap reggel a központi fióknál meg is oldódik. Pontosabban csak remélem, ugyanis a helyi postafiók kedves indiai ügyintézője tovább küldött a kínommal a Royal Mail Sorting Office walthamstowi birodalmába.

Mi történhet? Legrosszabb esetben már eladták a feketepiacon és valami elcseszett kábítószer diller éppen most készül belépni vele Guatemalába.