Tegnap késő délután tettem egy nagy sétát a Tower környékén, ahol egy volt kollégámmal hozott össze a sors. Hihetetlen. Kiba' régen nem találkoztunk. Ő most hagyott fel az "amerikai álommal" és úgy döntött, hogy a pálmafák és a véget nem érő homokos tengerpartok országából szedi a sátorfáját és betámadja Angliát.
Jó néhány mérföld séta és sztorizás után megittunk egy lattét jó habosan, (ahogyan azt kell) aztán a Banknál elváltunk. Miközben a lépcsők fokait szedtem magam alatt a metró irányába, eszembe jutott, hogy az oysterem tuti lemerült, így tolni kell rá néhány fontocskát, hogy le tudjak ereszkedni az underground titokzatos és egyben vonzó világába.
Oyster egyenleg: -0.20£
Hát igen. Persze, hogy mínuszban vagyok. Itt miért nem lehet bliccelni? Méltatlankodtam magamban.
Megetettem az autómatával 10 fontot, majd amikor a mágneskapuhoz értem, rezegni kezdtem. "You have got 1 message" - lássuk csak.
"Összeütünk egy jó brassóit ma este. Ha van kedved hozzá, akkor találkozzunk a Hoxton squaren fél7kor."
Hogy van e kedvem? Összeütünk? Brassói? Friss kaja? Simán! Az utóbbi időkben nagyon ráálltam ezekre a gyorsan elkészíthető vegyes konyhákat felölelő étkekre, így megváltás egy kis friss brassói még akkor is, ha nem teljesen mondható hazainak.
Változott az uticél. King's Cross helyett Old street. "Please mind the gap between the train and the platform." - oké.
A Hoxton squarhez érkezve nem is kívánhattam volna jobb fogadtatást. Ingyen sör osztás. Nem hittem a szememnek én csóri magyar. Otthon nem vagyunk hozzászokva az ilyen vagy hasonló "jótékonykodásokhoz". Gyorsan fel is markoltam egyet, majd nem sokkal később T barátom is előbukkant a melóhelyéről.
Magunkhoz vettünk a biztonság kedvéért még egy üveg bort, és egy kisebb zsugor cidert a sarki Tesco expressből, majd irány F.
Nevét szándékosan nem írom le, mivel a Google túlságosan okos és szeretném, ha ennek a blognak a szerzője még egy jó darabig inkognítóban maradhatna. Hogy miért? Mert így nem gondolok meg minden mondatot háromszor, mielőtt leírom.
F-ről amúgy azt kell tudni, hogy egy nagyon jó arc. Eddig a napig még csak kétszer találkoztunk, de hál' Istennek én az első alkalom után tudom, (többnyire helyesen) hogy ki melyik oldalhoz tartozik. Ő nem dark side. Ez biztos. Egyenlőre legyen ennyi elég.
Érkezésünk után gyors pacsi, élménybeszámoló az elmúlt napok történéseiről, hétköznapokról, melóról, majd egy kis Xbox. Mire lecsúszott az első két cider, el is készült a nap fénypontja. Brassói aprópecsenye londoni magyarok módjára és egy kis csemegeuborka.
A kiadós és egyben páratlan vacsora után legurítottunk még néhány söröcskét meg fröccsöcskét, majd éjfél környékén zárórát fújtunk.
T-t nem igazán akartam egyedül elengedni, mert hát valljuk be, nekem is volt már a fejemben, Ő pedig néhány körrel előttem járt.
A buszon útban Stoke Newington felé kezdtem el csak igazán gondolkozni.
Elmúlt éjfél. Meddig járnak a vonatok? Hogy a picsába fogok én Stoke Newingtonból Walthamstowba eljutni, ha már zárva lesz az állomás?
Oké, ne pánikoljunk, majd ráérek akkor, ha a feltételezésből tény lesz. - gondoltam.
Nagyjából 20 perc zötykölődés és néhány perc séta után célba értünk. Gyorsan elköszöntem T-től, aztán szaporára vettem a lépteim. Út közben folyamatosan a B terven gondolkoztam, hogy mi lesz ha...
Sajnos nem jutott eszembe semmi. Itt még a taxi sem húzott volna ki a szarból, mivel körülbelül 10 font volt a zsebemben ami kétlem, hogy elég lett volna.
Befordultam az utolsó sarkon, és láss csodát! Az állomás még nyitva. Kapuinak fénye úgy csalogatott, mintha csak arra várna hogy belépjek, aztán gyorsan be is záródjon.
Nem jártam messze az igazságtól, ugyanis az utolsó vonat érkezéséig 4 percem volt hátra.
Megkönnyebbültem. Tudtam, hogy most már csak két megálló és 10 perc gyaloglás választ el az ágyamtól.
U.i.: Vannak azok a fos napok, mikor rohadtul kínszenvedés a gondolataid értelmes mondatokba foglalni. Ez most pontosan egy olyan elcseszett nap volt. Biztosan a telihold teszi.
